A hollandiai székhelyű, 16 országban jelen lévő kötőelem-forgalmazó cég, a Fabory tegnap üzletet nyitott Szegeden
Sok bekerített szegedi aszfaltpálya állapota vált kritikussá az elmúlt években nagy részüket idén felújítja az önkormányzat.
A költségvetési vita érdemi része nem az ülésteremben zajlott, a megegyezés zárt ajtók mögött, egy óra alatt született - Nagy Ferenc fogja vezetni az IKV-t.
A jelöltek közül 9-en vállalták a nyilvános meghallgatást. A vagyongazdálkodási bizottság csütörtök dönt, a végső szót a közgyűlés mondja ki.
Módosította, majd elfogadta zárójelentését az átvilágító bizottság. A vitában Szentistványi István kiabált, Tóth Károlytól megvonták a szót, Gyimesi László pedig Hüvös alpolgármester úrnak nevezte Solymos Lászlót.
Még mindig nem érhetők el az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatai a szegedvaros.hu-n.
A képviselők a havi bruttó 112 ezer forint alapdíj felett 30–100 ezer forint pótdíjat kapnak.
A teljesség igénye nélkül: Vajda Attila, Kanyó Dénes, Zatykó Zita, a szentesi női és a szegedi férfi pólócsapat lett a legjobb.
A Fidesz-Jobbik közgyűlési többség az igazgatói székben hagyta Sódar István IH- és Tóth István Tibor SZKT-ügyvezetőt. Menesztésükre Botka László polgármester tett javaslatot a tegnapi szegedi közgyűlésen.
Nem szavazták meg a közüzemi díjak emelését a képviselők a pénteki közgyűlésen. 60 milliót adnak az IH-nak, 15 milliót a városi tévének és 32 milliót az SZKT-nak.
