Nem fogadták el az önkormányzati cégek beszámolóját és üzleti tervét a képviselők. Június 22-én újra üléseznek.
Tizedannyi fát vágtak ki idén az újszegedi ligetben, mint a korábbi kertészeti tervben szerepelt.
Solymos László szerint Farkas László pusztán azért vádaskodott, mert az Agóra kivitelezőjével a beruházás költségén akarta kifestetni a helyszínhez közeli lakását, de nemet mondtak neki. Ezt állította ma az LMP.
Akár már márciusban elindulhat a Dugonics tér felújítása; megvan a nyertes kivitelező. A tereket és utcákat szakaszosan zárják le, párhuzamosan megszűnik a parkolás.
Elfogadták a költségvetést. Az LMP és a Jobbik ellene voksolt, Mihálffy Béla (Fidesz) pedig nem szavazott, de nem mondta meg, hogy miért.
A költségvetési vita érdemi része nem az ülésteremben zajlott, a megegyezés zárt ajtók mögött, egy óra alatt született - Nagy Ferenc fogja vezetni az IKV-t.
Módosította, majd elfogadta zárójelentését az átvilágító bizottság. A vitában Szentistványi István kiabált, Tóth Károlytól megvonták a szót, Gyimesi László pedig Hüvös alpolgármester úrnak nevezte Solymos Lászlót.
Hideget és meleget is kap a szegedi átvilágító bizottság, de legalább olcsó: 8 céget vizsgáltak, működésük egy jogásszal és egy könyvvizsgálóval számolva 800 ezer forintba került.
Tucatnyi fát kivágnának, több mint húszat a város más részére helyeznének a Dugonics térről a felújítás során.
A képviselők a havi bruttó 112 ezer forint alapdíj felett 30–100 ezer forint pótdíjat kapnak.
