Szeged - Szegedi viszonylatban drágák a lakások, üzletek és irodák, amelyeket a kívülről már megfiatalodott Szent István téri műemlék sarokházban alakítanak ki – mondja a beruházó. Most belül folyik a munka, júliusra elkészülnek.
Szeged - Mi a kapcsolat az erdélyi felsőoktatási kezdeményezések és a szegedi egyetemi képzés között? A Szamos-parti tradíciók hogyan élnek tovább a Tisza-parton? E kérdésekre is válaszol a Mindentudás Egyeteme – Szeged sorozat Kolozsvártól Szegedig című előadásában Szögi László, az ELTE Egyetemi Könyvtár főigazgatója.
Szeged - Az önművelés fórumává nőtte ki magát a Mindentudás Egyeteme sorozat, melyhez a Szegedi Tudományegyetem az új tanévben is saját programmal csatlakozik. A most induló ötödik szemeszter előadásai ingyen látogathatók.
Most is nagy sikert aratott a nyári hétvégék rendszeres programjának számító Vásárhelyi Hírös Promenádon rendezvénysorozat vasárnapi, Kossuth téri szórakoztató műsora.
Jövő tavaszra helyreállítják a Szent István tér sarkán álló lepusztult szürke lakótömböt. Az idén kilencvenöt éves Móricz-ház kétszer cserélt gazdát az utóbbi hónapokban. Új tulajdonosai, miközben üzleteket, irodákat, lakásokat építtetnek, jó néhány meglepetéssel szembesülnek.
