Orbán Viktor tolvajkormánya kifosztja a magyar népet és még hülyének is nézik az embereket - mondta Török Zsolt.
A megélhetési költségek nem csak gáz és a villanyszámlákból állnak - mondta Török Zsolt.
Portik-ügyben és maffiaügyben Ágh Péter és a Fidesz forduljon a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánoshoz - jelentette ki az MSZP szóvivője.
Az MSZP szóvivője szerint valamiféle, a baloldalról készített lista állhat annak a sajtóban megjelent felsorolásnak a hátterében, amelyben a trafikpályázat "állítólagos" baloldali nyerteseiről írnak.
Török Zsolt szánalmas magyarázkodásnak nevezte, ahogy a Fidesz a tender eredményét "védi".
A Fidesz alelnöke a Kossuth Rádióban azt mondta: "politikai bűnözők vannak a szocialisták között".
Az MSZP szerint a Fidesz valótlanságokat állít a foglalkoztatásról, ezért arra szólítják fel a kormánypártot, hogy fejezze be a "hazudozást", és inkább foglalkozzon az ígért egymillió munkahely létrehozásával.
Az MSZP szóvivője szerint az ország az Orbán-kormánynál jobbat érdemel, mert az nem tartotta be ígéreteit.
Török Zsolt arra kéri Böröcz Istvánt, hogy csak olyan személyt állítson az MTVA hírigazgatói posztjára, aki képes megfelelni a függetlenség, és a szakmaiság kritériumainak.
A Fidesz szerint a szocialisták saját korábbi cselekedeteiket cáfolják akkor, amikor lemondásra szólítják fel Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármestert.
