Sok a bizonytalanság 2012-vel kapcsolatban a községek polgármesterei szerint, akiket az elvégzett feladatokról és a tervekről kérdeztünk.
Több mint 250 ezer forintos különbség is lehet az 1000 fősnél kisebb települések polgármestereinek fizetése között, attól függően, főállású vagy társadalmi megbízatású a vezető.
Nagytőke - A túlélésért harcol ebben az évben az alig 500 lelkes Nagytőke. Tavaly egyáltalán nem jutott pénz pályázati önerőre, és idén sem jobb a helyzet: mindössze 66,4 milliós a költségvetés, a település 7 milliós forráshiánnyal küszködik.
Háromszor jelölték, ellenjelöltje nem volt, mégsem választották meg Szirbik Imrét a szentesi kistérség társulási tanácsának élére.
Az adóhatóság folytatja idén a vagyonosodási vizsgálatokat, valamint a tb-potyautasok kiszűrését, és most először kiemelten ellenőrzi az újonnan alakuló vállalkozásokat. Fokozott ellenőrzésekre készülhetnek a gépjármű-kereskedelmi, információtechnológiai és az állategészségügyi vállalkozások is.
Csongrád - Közel 300 millió forintba kerül majd a csongrádi külterületen gazdátlanul maradt villanyhálózatok korszerűsítése, amit az áramszolgáltató és az önkormányzat – az érintett lakosok hozzájárulásával – 2011-ig végezne el.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke, Szikora János csütörtökön átadta a kinevezési okiratokat a jövő év január elejétől működő regionális igazgatóságok vezetőinek.
Sok változás volt tavaly az adózásban, így megnőtt a tájékoztatási igény. Az APEH országos, internetes honlap- ját több mint 6 millióan keresték fel. A megyei igazgatóság sok munkával eredményes évet tudhat maga mögött. Minderről tegnap Varga Lászlóné igazgató számolt be.
Visszatekintőnkben egy-egy mondatot csemegéztünk ki néhány figyelemre méltó nyilatkozatból.
Az APEH- nál változnak a határidők, többek között az szja eddigi elszámolási módjai egy újabbal bővülnek.
