Hiába közalkalmazottak, az oktatóorvosok mégsem részesülnének az augusztusra ígért béremelésből. A tanársegédek, adjunktusok, docensek és professzorok ugyanis oktatói munkakörben dolgoznak.
Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK) 13.30-kor kezdődött a Szent-Györgyi-konferencia hivatalos megnyitója.
Széchenyi-díjat kapott három szegedi kutató. Tudósokat, egészségügyben dolgozókat, művészeket, különböző szakembereket tüntettek ki a március 15-i nemzeti ünnepen.
Bár a neurológiai osztályról alig esett szó az utóbbi hónapokban Makón, a városi kórház ezt is szeretné megmenteni - átszervezéssel.
Szeged részesedése nőtt az akadémiai kutatásokban annak ellenére, hogy átalakult az MTA kutatóintézeti hálózata, és itt is csökkent a csoportok száma.
Érveket szolgáltatunk a felvételi előtt álló diákok és szüleik beszélgetéséhez, mikor arra a kérdésre keressük a választ: mi emeli ki az SZTE-t a felsőoktatási intézmények közül?
Tisztújítást tartott csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Területi Bizottsága.
Tajti János rengeteg munkája ellenére élvezi, amit csinál, és bízik a migrénkutatások eredményességében.
25-25 millió forintot adott a 4 orvosképző felsőoktatási intézménynek az orvosok bérrendezésére a Richter Gedeon Nyrt.
Nyolc Nobel-díjas tudós is előadást tart a Szent-Györgyi Albert tiszteletére szervezendő 2012-es konferenciasorozaton.
