Egyéni választókerületi képviselőjelöltek a megye öt 10 ezer lakosúnál nagyobb városában.
Stipkovits Pált választotta a tagság az MSZP polgármesterjelöltjének az őszi önkormányzati voksolásra Mosonmagyaróváron, akit a helyi szabad demokraták is támogatnak. Négy körzetben a szabad demokraták támogatják a szocialisták képviselőjelöltjét, míg két helyen az MSZP nem indít jelöltet az SZDSZ-szel szemben.
Újra ki kell írni a közbeszerzési pályázatot a tervezett mosonmagyaróvári sportcsarnok megvalósítására, mivel a közbeszerzési döntőbizottság megsemmisítette a bírálóbizottság korábbi döntését. A polgármester szerint a PPP-konstrukció helyett állami támogatással, saját erőből kellene megvalósítani a beruházást.
A megyei önkormányzati képviselők vagyona számos tételből áll. Most először valamennyi helyi politikusnak nyilvános bevallást kellett készítenie, amelyet a Kisalföld sorozatban közöl.
