Délmagyar logó

2018. 11. 17. szombat - Hortenzia, Gergő 0°C | 9°C Még több cikk.

16 éves hőse lett a Szentesnek: 9-6-ról fordított és nyert 10-9-re a Hungerit

A női vízilabda OB I ötödik helyéért zajló párharc első, a hevesiek otthonában rendezett felvonásában a Hungerit-Szentes a hajrában fordítva 10-9-re nyert az Eger ellen.
A sors igazságot szolgáltatott – így is értékelhetjük a Kurca-partiak sikerét a riválisa elleni párharc első mér- kőzésén, hiszen a szentesiek ebben a szezonban egyszer egy szinte már megnyert meccset buktak el az Eger ellen, a másik alapszakaszderbin pedig hiába kapaszkodtak nagy hátrányból, nem volt erejük fordítani.

Most mindkét forgatókönyvet láthattuk, egyaránt a Hungerit javára. 5–2-nél, 6–3-nál és főként 9–6-nál érezhette volna úgy a Szentes, hogy hiába küzd, a hevesieket mégsem tudja legyűrni, de szerencsére nem adta fel. Az utolsó négy és fél percben ugyanis négy gólt szerzett és egyet sem kapott.

A nagy fordítás első kulcsszereplője Hevesi Anita volt, aki a végjátékban két gyors góllal először szépített, majd egyenlített. Aztán jött az, amire senki sem számított: a Szentes szezonbeli legfontosabb meccsén a 16 éves Petőváry Luca egy perccel a vége előtt bevállalt egy lövést, és vezető gól lett belőle. Csak egyszer, a mérkőzés utolsó percében vezetett a Szentes. A 220-szoros válogatott Petőváry Zsolt tehetséges lányának bátor húzásával és persze a csapat akaraterejével behúzta a meccset a Hungerit, amely így pénteken 19 órától hazai pályán akár meg is szerezheti a bajnokság ötödik helyét.
Hevesi Anita (balra) fontos gólokat szerzett a hajrában. Fotó: Vidovics Ferenc
Hevesi Anita (balra) fontos gólokat szerzett a hajrában. Fotó: Vidovics Ferenc
Vidumanszky László: – Gratulálok a lányoknak ehhez a fantasztikus hajrához, ekkor támadásban és védekezésben is remekeltek. Ünnepelni nincs időnk, semmi sem dőlt el.

Eger–Hungerit-Szentesi VK 9–10 (3–2, 3–1, 1–3, 2–4)
Női vízilabda OB I, rájátszás az 5. helyért, 1. mérkőzés. Eger, 300 néző. Vezette: Fodor, Bene.
Eger: Horváth (6 védés) – Kékesi 1, RÁSKI 2, MIKLÓS 4, Tóth, Games 1, Szilágyi. Csere: Kocsis, Somhegyi 1, Katona, Hornyák. Vezetőedző: Biros Péter.
Hungerit-Szentesi VK: Lekrinszki (9 védés) – Szabó, HEVESI 4, Guannan, Kudella, Dias, MIRSHINA 4. Csere: Brávik 1, Dömsödi, PETŐVÁRY 1. Vezetőedző: Vidumanszky László.
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 8/3.
Ötméteresből: –, ill. 2/2.
Kipontozódott: Kékesi.
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Hungerit-Szentesi VK javára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meglepően szoros volt a mérkőzés - Győzelemmel kezdte a párharcot a Szeged

A női vízilabda OB I hetedik helyéért zajló párharc első - a szegedi SZUE-ban rendezett -… Tovább olvasom