Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 6°C Még több cikk.

37 csapat 400 kézilabdása Vásárhelyen

Harmadik alkalommal rendezik meg ma és holnap Hódmezővásárhelyen a Török Ferenc Leány Kézilabdatornát a HLKC szervezésében.
BL-meccsek

A hétvégén megkezdi szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligájában a címvédő Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria. A győriek egy régi ismerőst fogadnak, a korábbi sikercsapat Hypo NÖ-t.
Az FTC-Rail Cargo első ellenfele a dán Midtjylland.
A csoport: Győri Audi ETO KC– Hypo NÖ (osztrák), szombat 18.30. B csoport: Midtjylland (dán)–FTC-Rail Cargo Hungaria, Ikast, vasárnap 17.

A rangos utánpótlás-rendezvény, amelyen idén öt korcsoport verseng (a 2000-es, a 2002-es, a 2003-as, a 2004-es és a 2005-ös születésűek), az őszi időszak egyik, országos viszonylatban is jelentős tornájává nőtte ki magát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 2011-ben három korosztályban még csak 17 csapat indult a versenyen, egy évvel később 26 résztvevő volt, idén pedig már 37 csapat több mint 400 sportolója pattogtatja
a labdát Hódmezővásárhely sportcsarnokaiban és tornatermeiben, közel nyolcvan mérkőzésen. A régióból jelen lesz az Orosházi NKC, a Kézilabda Szeged SE, a Szentesi Sportiskola, a Szeged-Kiskundorozsma és a Zsombó együttese. Idén négy korosztályos csapattal érkezik a Debreceni SC, és ott lesz a tornán újra a Balmazújváros, a Kecskeméti Sportiskola, a Törökszentmiklós és a Tápiószele, az ország nyugati részéről a Győri Audi ETO, a Körmendi DMTE és a Székesfehérvári Köfém érkezik, a határon túlról pedig a szerbiai Ada vesz részt a tornán.

A kétnapos versenynek a Hódtói Sportcsarnok, a Kaszap utcai csarnok és a Gregus Máté Szakképző Iskola tornaterme ad otthont, a helyszíneken a Csongrád Megyei Kézilabda Szövetség által delegált játékvezetők működnek közre. A meccsek mindkét napon 8 órakor kezdődnek, a sorsolás megtekinthető a www.hlkc.hu weboldalon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Komolyan kell venni

Az A-Híd Szeged férfi vízilabdacsapata idénybeli első bajnoki rangadójára készül: a Vincze-legénység a meglepetésre eddig csak egy pontot szerző Debrecenhez látogat szombaton. Tovább olvasom