Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

4700-an vettek részt a városvédő futáson

Ismét nagy sikert aratott a Szegeden megrendezett T-com Vivicitta városvédő futás. Szombaton ismét benépesült a belváros, 4700-an adták le a nevezést a 3,4 kilométeres távra. Kicsik és nagyok közösen futottak, sportoltak.
A startpisztolyt egy ejtőernyős szállította a Dóm térre, majd 10 órakor Szentgyörgyi Pál alpolgármester elstartoltatta a mezőnyt. Nem a győzelem számított az idei rendezvényen sem, de így is több atléta edzésnek tekintette a futást. Remek hangulatú volt az esemény, a szervezőket az időjárás is kegyeibe fogadta, hiszen egész délelőtt ragyogóan sütött a nap.

Egykori és mai neves szegedi sportolók is edzőcipőt húztak, Schildkraut Krisztián röplabdás a családjával érkezett a futásra. Dudás Gyula gyalogló számára remekül illeszkedett a programba a kis mozgás, míg az egykori válogatott atléta, Szentgyörgyi Katalin gyermekével nézte végig a sporteseményt.

Olvasóink írták

  • 1. SZEMOKA 2009. április 05. 13:40
    „A 10 éves lányomnak többet sikerült volna összehozni, mint Önnek, kedves cikkíró. Volt ott több neves szegedi sportoló is, akik igen is megérdemelték volna, hogy említésre kerüljenek. Netán ennyit sikerült felismernie? Az pedig a minimum lett volna, hogy a dobogós futók neveit leközli!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt hetet töltött Horvátországban a kenus csapat

Öt hétig Horvátországban edzőtáboroztak a Démász-Szegedi VE kenusai, akik az edzések mellett… Tovább olvasom