Minden sportszerető ember pontosan tudja, hogy a 35. felnőtt síkvízi kajak-kenu világbajnokságot augusztus 17–20. között rendezik a Szeged melletti Maty-éren.
Súlylökésben nem sikerült a döntőbe jutnia a pekingi junior világbajnokságon a még ifjúsági korú, 17 esztendős Márton Anitának.
A szegedi kajak-kenu világbajnokság a résztvevő országok tekintetében csúcsot dönthet. A sportág népszerűsítésért az ICF magyar technikai igazgatója, Szántó Csaba a felelős.
Ma délelőtt 11 órakor az újszegedi sportcsarnokban, majd délután 17 órától pedig az Etelka sori munkacsarnokban előkészületi mérkőzést játszik a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Az ellenfél a bajnoki szereplés terén most is vérmesebb reményeket tápláló Debrecen lesz.

A magyar női kosárlabda-válogatott csütörtökön 17 órakor Szegeden a román együttesel csatázik. A mieink vasárnap óta tréningeznek a Tisza-parti városban.
Márton Anita, a Szegedi VSE 17 éves (még ifjúsági korú) dobóatlétája a pekingi junior világbajnokságon szerepel. Edzője, Eperjesi László döntős eredményt vár tőle.
Szerdán 20.30-kor (Duna Tv) Grazban Ausztria ellen lép pályára barátságos mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott. A „sógorokkal" szembeni párharc nem új keletű, a holnapi összecsapás már a 136. lesz a sorban.
A szegedi Korcsolyázó Diáksport Egyesület versenyzői is részt vettek a közelmúltban megrendezett Jász-kupa görkorcsolyaversenyen, és kilenc érmet szereztek.

Zoran Kurtes edző felkészülési programjában az előkészületi mérkőzések egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Holnap újabb találkozó vár a Pick Szeged kézilabdásaira, hiszen délelőtt 11 órakor az újszegedi sportcsarnokban, míg délután öt órakor az Etelka sori munkacsarnokban a Debrecen lesz az ellenfél.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagsága nem kapott kellő tájékoztatást az elnökség augusztus 7-i rendkívüli üléséről, ezért szükségesnek tartja a korábban kezdeményezett, a MOB közgyűlés összehívását ösztönző indítvány érvényesítését.

A labdarúgó megyei I. osztály első fordulójában érvényesült a hazai pálya előnye. A vendéglátók közül négyen diadalmaskodtak, egy találkozó végződött ikszre – ezen a partin gól sem született –, míg a vendégek közül a Tisza Volán SC-Szeviép, Ferrocolor-Tápé és a Szegedi VSE győzött.
A labdarúgó megyei II. osztály nyitófordulója még csonka volt, az Universitas ugyanis – a hagyományoknak megfelelően – később csatlakozik a mezőnyhöz, a pontvadásztahoz. A hat lejátszott találkozón három hazai siker mellett két döntetlen és egy vendégsiker született. A legeredményesebbnek a fábiánsebestyéni és a csanádpalotai játékosok bizonyultak, hetet, illetve hatot hintettek ellenfelüknek.

Tegnap megérkezett Szegedre a magyar női kosárlabda-válogatott. Sterbenz Tamás együttese csütörtökön a román nemzeti együttessel mérkőzik az újszegedi sportcsarnokban. A tegnapi foglalkozáson pörögtek az események, a játékosok nem unatkoztak a másfél órás tréningen.
A sportélet nagy világversenyeit általában a térség gazdasági fellendülése követi. Az 1998-as kajak-kenu világbajnokság után nemcsak a Maty-éri Olimpiai Központ fejlődött; szegedi szállodákat újítottak fel, vállalkozásoknak is jó hátszelet biztosított a rendezvény, a város ismertebbé vált, több turista látogatja.
Ausztrália válogatottja nyerte a 2006-os női vízilabda Világkupát, miután a kínai Tiencsinben megrendezett torna döntőjében négy góllal jobbnak bizonyult Olaszország együttesénél.
A HNKC SE NB I-es női kézilabdacsapata Kiskunhalason szerepelt a Pikó-kupán, melyen egy győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen végzett.
A férfi kézilabdacsapatoknak hatodik alkalommal megrendezett érsekújvári Milenium Start Cup győztese a múlt évhez hasonlóan a Pick Szeged lett. Zoran Kurtes edző tanítványai valamennyi ellenfelüket legyőzték.
Második edzőmeccsét is magabiztosan nyerte olasz ellenfelével szemben a Ferroép-Szeged férfi tekecsapata.
Három meccs, hat pont – ezzel a mérleggel nyitottak idegenben a Csongrád megyei NB III-as labdarúgócsapatok. A Csongrád és az Algyő nyert, a HFC pedig kikapott.
Véget ért Göteborgban az atlétikai Európa-bajnokság, melyen a magyar küldöttség egyetlen érmet szerzett. Ezt a tízpróbázó Zsivoczky Attila szállította.

