Cserhalmi Julianna klubelnök szerint az A-Híd Szeged VE férfi vízilabdacsapata ugyanolyan tervekkel vág neki a szezonnak, mint tavaly. Akkor nem jött össze a bajnoki fináléba jutás, ez idén már kötelező feladat.
Vincze Balázs csapata fő céljául most is ezt tűzte ki, emellett szeretnék megvédeni címüket a magyar kupában, a Bajnokok ligája csoportköréből pedig továbbjutnának az egyenes kieséses szakaszba.
- Számolok azzal, hogy a szezonkezdet nyögvenyelős lesz, mivel sokan a máltai bajnokságban szerepeltek. Remélem, hogy a pihenőjüket aktívan töltő játékosaim megfelelő kondícióban tudnak nekiindulni a szezonnak. Az edzések alapján úgy látom, hogy jó állapotban vannak, de a mérkőzéseken fog ez igazán kiderülni - nyilatkozta
Vincze Balázs vezetőedző, akinek sokáig foghíjas volt a kerete.
A jövő héten már kezdődik a Bajnokok Ligája, ezért az elmúlt időszakban a védekezésen és a technikai elemek csiszolásán volt a legfőbb hangsúly. A szintentartás mellett a fejlődést is képviselni kell a tréningeken, ezt szolgálja, hogy csütörtökön és pénteken a brutálisan megeresődött Crvena Zvezda ellen fognak összesen négy edzőmérkőzést játszani, majd onnan mennek a nagykanizsai kupacsatára, ami élesítés lesz a Spandau elleni BL-nyitányra. A szeptember 26-i meccset a szurkolók nagy örömére az újszegedi sportuszodában rendezik.
Molnár Tamás máltai bajnokként tért haza. - A meleg víz miatt a másfél órás edzések két és fél órásokkal értek fel. Órási csatákat vívtunk az elmúlt két hétben, a kiélezett rangadók miatt tehát fizikailag még lemaradásban vagyok a többiekkel szemben - nyilatkozta háromszoros olimpiai bajnokunk, aki átvette a csapatkapitányi tisztséget Varga Pétertől, amit nagy felelősségnek tart, de megpróbál megfelelni az elvárásoknak.
Az egyik új szerzemény,
Szivós Márton nagyon jól érzi magát a napfény városában, beilleszkedett. Neki is változatos és nehéz nyara volt az új környezet és a londoni olimpia miatt, de úgy érzi már sikerült kipihennie magát.
Decker Ádám került leghamarabb a kerethez új játékosként, de mivel mindenkit ismert, nem volt gondja a beilleszkedéssel. - Harmadik helyből már van bőven, ezért a bajnokságban a finálé a cél, de tekintve, hogy visszalépések történtek a BL-ben, a legrangosabb európai kupasorozatban is hasonló menetelésre számítok, a Final Four-ba jutás is reális célkitűzés lehet - jelentette ki Decker.