Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

A bajnoki címvédő Ferroép megizzadt Sopronban

A férfi teke Szuperligában nagyon megszenvedett a sikerért járó pontokért a Ferroép-Szeged, de nyert.
A szegedi játékosok és vezetők tisztában vannak azzal, ha a férfi teke Szuperligában Sopronba látogatnak, mindig megszenvednek a győzelemért. A lelkes hazaiakat a meglehetősen speciális pálya is segíti, ezért aztán borzasztó nehéz sikert elérni a kisalföldi városban.
Ezúttal is tökéletesen beigazolódott, amit a ferroépesek gondoltak. Hiszen az első pár után öt, a második duókat követően pedig tizenöt fával vezettek a soproniak.

Az utolsó kettősök ugyan megfordították az eredményt, de Karsai Ferenc elnök szerint izgalmasabban alakult a találkozó, mint amilyen a Világkupa fináléja volt. Kilenc fa – ennyi maradt a különbség a bajnoki éllovas Ferroép-Szeged javára a Szuperliga utolsója ellen. Nem sok, de ezért a sikerért is három pontot adnak, és így a Ferroép megőrizte százszázalékos mérlegét. Az egész mezőny legjobbja a hazai Weinacht volt 578, a szegedieké pedig Kovács Gábor 573 fával, ám utóbbi mégsem szerzett pontot. Nem úgy Karsai László (572), Zapletán Zsombor (555) és Kakuk Levente (550).


Jegyzőkönyv

Sopron–Ferroép-Szeged 3:5 (3319–3328). A szegedi pontszerzők: Karsai L. 572, Zapletán 555, Kakuk 550 fával.
Ifjúságiak: Sopron–Ferroép-Szeged 3:1 (997–990). A szegedi pontot Tátrai szerezte 516 fával. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talmácsi új szerződése

Talmácsi Gábor a nyolcadik helyen végzett a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság… Tovább olvasom