Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

A Bundesligából és a francia bajnokságból igazolt a Pick

A Pick Szeged kézilabdacsapatának vezetése a szombati sajtótájékoztatón bejelentette, hogy leigazolták a Bundesligában játszó Mindentől Ognjen Backovicot, a Montpellierben harmadik számú kapusként számon tartott Calic Milánt, továbbá szerződést kötött a saját nevelésű Lele Ákossal is.
Backovic 91-szeres szlovén válogatott. Fotó: DM/DV
A szegedi Széchenyi téri labdarúgó-szurkolói klubban – amelynek szervezője a kézilabdacsapat – jelentette be a sajtó képviselőinek Ujhelyi István, a Pick Szeged társadalmi elnöke, hogy két külföldi, s egy saját nevelésű kézilabdással sikerült hosszú távra szóló szerződést kötniük.

– Két plusz kétéves kontraktusban egyeztünk meg a kilencvenegyszeres szlovén válogatott, de eddig a Bundesliga első osztályában küzdő Minden kézilabdásával, Ognjen Backoviccsal. Illetve a francia bajnok és BL-győztes Montpellier harmadik számú kapusával, a szerb származású, azonban francia állampolgárságú Milán Calickal. Ötéves szerződést kötöttünk a saját nevelésű és a magyar juniorválogatott csapatkapitányával, Lele Ákossal – mondta a sportvezető. Majd elárulta még, hogy tárgyalnak általuk kinézett tehetséges fiatalokkal is, amelynek hamarosan megegyezés lehet a vége. Ők abba a kategóriába tartoznak, akiknek a Pick színeiben kell beér-
niük.

Lele Ambrus, a klub ügyvezető elnöke bemutatta a szerzeményeket: Ognjen Backovic 1980-ban született, nőtlen. A balátlövő 195 centi magas és 98 kilós. Eddig kilencvenegyszer öltötte magára a szlovén címeres mezt, s tagja volt a 2004-ben Eb második helyezett csapatnak. A Slován Ljubjanában 1997-től 1999-ig játszott. A Prule Ljubjanát 2004-ig erősítette. A bajnokcsapatból igazolt el két évvel ezelőtt a Mindenbe. A hároméves szerződését most felbontotta.

Milán Calic névjegye sokkal szerényebb, s ez nem is csoda, hiszen a tehetséges kapusként számon tartott fiatalember mindössze 19 éves. A 197 centis és 88 kilós portás tizenötszörös francia juniorválogatott. A Villerban Lyonban kezdte 2003- ban, majd egy évvel később került a bajnokcsapatba, a Montpellierbe. A Pick Szeged vezetésének figyelmébe a Tisza-parti csapat új irányítója Zoran Kurtes ajánlotta. Lapunk kérdésére, hogy mennyivel kellett megtoldani a Barcelonától kapott pénzt? Ujhelyi István csak annyit válaszolt: „Nem sokkal. Nagyon előnyös üzletet sikerült kötnünk!"


A visszavágó formalitás

Kilencgólos előnyt szerzett a magyar férfi kézilabda-válogatott a házigazda szlovák csapat elleni világbajnoki selejtezőn, így a továbbjutás kérdése már a vágbesztercei mérkőzésen eldőlt.
Vb-selejtező, 1. mérkőzés: Szlovákia–Magyarország 24–33 (8–15), a magyar gólszerzők: Buday 8, Gál 6, Nagy 4, Zubai, Iváncsik, Illyés 3–3, Császár, Tombor 2–2, Mocsai, Harsányi 1–1. A hazaiak igazán csak az első öt percben tudtak lépést tartani a magyarokkal, 2–2 után azonban Buday vezérletével megugrottak a vendégek. Majd az addig passzokkal jeleskedő Nagy is pontosan célzott – egyszer emberhátrányban is –, és nem volt meglepő, hogy a 16. percben 4–9-nél a szlovákok időt kértek. A hazaiak sokat cseréltek, hiába. Skaliczki László szövetségi kapitány együttese minden téren jobb volt, Fazekas sziporkázott a kapuban, a védelem jól zárt, támadásokban pedig sok volt az ötlet. A 42. percben kétszámjegyű lett a különbség, 13–23. Fazekas és cseréje, Tatai több büntetőt is megfogott, egyszerűen nem volt azonos szinten a két gárda. A pickes Ilyés három góllal járult hozzá a magabiztos sikerhez. A formalitásának tűnő visszavágót szombaton 18 órakor rendezik Szombathelyen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsiga Máté a legjobbak között

Zsiga Máté, az SZVTK teniszezője az elmúlt időszakban remek eredményeket ért el. Ennek köszönhetően… Tovább olvasom