Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

A búvárúszók is az új úszódressztől rettegnek

Parádésan szerepeltek a szegedi búvárúszók az országos bajnokságon. A Muréna Búvárklub versenyzői közül kiemelkedett Debreczeni Hajnalka világcsúcsa, illetve a tréner, Kanyó Dénes hat aranyérme.
Minden várakozást felülmúlóan szerepeltek a szegedi búvárúszók az egri országos bajnokságon. Hat aranyérmet gyűjtött be a csapat edzője, Kanyó Dénes, aki eddigi stabil Eb-indulóként másik három versenyzőjét is a válogatottban köszöntheti. Debreczeni Hajnalka 200 méter uszonyos gyorsúszásban új világcsúccsal tudta maga mögött a mezőnyt, míg 200 méter felszíni úszásban a második helyet sikerült megszereznie. Dudás Zita elsőéves felnőtt versenyzőként két ezüst-, valamint két bronzérmet zsebelt be.

Joszt Ádám hatalmas fejlődést mutatva három ezüstöt szerzett, így mind a négyen együtt készülhetnek az Európa-bajnokságra. Az ifjúsági korú Szabó Lujza sem maradt helyezés nélkül: egy ezüstöt és egy bronzot szerzett. A lányok Felvégi Zsuzsannával kiegészülve váltóban is remekeltek: itt egy-egy ezüst- és bronzérem a termés. A trénert kértük értékelésre.

– Ismét a csúcsra értünk – kezdte a beszélgetést Kanyó Dénes –, ismét régi fényében ragyog a szegedi búvárúszás. Ezeknek a jó eredményeknek köszönhetően a július 21-én kezdődő egri Európa-bajnokságon négy szegedi búvárúszó lesz a magyar válogatottban. Debrecezni Hajnalka, Dudás Zita, Joszt Ádám, és jómagam. Igaz, nem biztos, hogy csak az ellenfelekkel kell majd megküzdenünk.

Kanyó Dénes és Dudás Zita jókedvűen készül az egri Európa-bajnokságra. Fotó: Schmidt Andrea
Kanyó Dénes és Dudás Zita jókedvűen készül az egri Európa-bajnokságra.
Fotó: Schmidt Andrea

A sejtelmes mondat mögött az új úszódressz áll, ami a közelmúltban került piacra, versenyen még senki sem használta.

– Az új dressz ellen esélyünk sincs. Száz méteren másfél perces előnyt jelent, ennyivel gyorsabb bárki. Úgy kell elképzelni, hogy ha valaki ezt felveszi, akkor simán fennmarad a vízen. De ha rákötnénk egy háromkilós súlyt, akkor is feljönne a víz színére, nem maradna lent a medence alján. A nagy kérdés, hogy sikerül-e a riválisoknak ezt a dresszt beszerezniük, mert sokan azt mondják, csak az olimpián lehet majd használni. Én attól tartok, hogy néhányan megveszik majd. Az ára jelenleg 127 ezer forint.

A murénások továbbra is gőzerővel készülnek, Kanyó Dénes napi két edzést vezényel a tanítványoknak. Lassan a formába hozás kerül előtérbe.

– Nem megyünk edzőtáborba, itt, Szegeden ideális feltételek között készülhetünk. Nagyon bízom benne, hogy Egerben sikerül eredményesen szerepelnünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerencsi Ildikó ezüstérmes

A Szegedi VSE sportolója, Szerencsi Ildikó második lett tegnap a tájfutó világranglista-futamon a… Tovább olvasom