Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

A csillagokat tűzte ki célnak a Lemgo szegedi tehetsége

Kilenc hónap alatt bizonyított. A német férfi kézilabda-bajnokságban szereplő TBV Lemgo 2020-ig meghosszabbította a szegedi nevelésű, 21 éves Bartók Donát szerződését. A profi sport mellett az Edutus Főiskolán távoktatásban gazdálkodás és menedzsment szakon tanul.
Bartók Donát 19 évesen már az NB I-ben játszott a Vác mezében, harminc mérkőzésen 112 gólt lőtt. 2016 novemberében két és fél éves szerződést kötött vele a Lemgo. Bemutatkozása két gólja ellenére is szerencsétlenre sikeredett, mivel ujjtörést szenvedett. Emiatt heteket volt kénytelen kihagyni, majd a tavasszal több mérkőzésen pályára léphetett, azonban áprilisban újabb sérülést szenvedett, így csak tizenegy találkozón számíthatott rá Florian Kehrmann vezetőedző. Az új idény viszont jól indult Bartók és a Lemgo számára is.

– Kiválóan kezdődött a Bundesliga. Megszorongattuk a címvédő Löwent, míg a tavaly a középmezőny elejéhez tartozó Erlangent és a Lipcsét legyőztük – sorolta Bartók az elmúlt hetek eseményeit. – Személyes sikerem pedig, hogy a klub megkeresett, hosszabbítsuk meg egy évvel a 2019-ig szóló szerződésemet, amit örömmel tettem meg.

Bár Bartók sérülései miatt a vártnál kevesebbet játszott Lemgóban, élményekben így sem szenvedett hiányt.
– Hatalmas siker volt, ahogy még az előző szezonban a szurkolóink előtt 34–30-ra legyőztük a THW Kielt. Eufórikus hangulatban, végig vezetve esélyt sem adtunk a pontszerzésre a sztárcsapatnak. Ez óriási dolog és igazi csapatmunka volt – mesélte büszkén a 21 éves játékos.

Tavaly az utolsó fordulóban biztosította be első osztályú tagságát a Lemgo, idén azonban vérmesebb álmaik vannak.
Bartók Donátra hosszú távon számítanak. Fotó: newsgo.de
Bartók Donátra hosszú távon számítanak. Fotó: newsgo.de

– Túl akarjuk szárnyalni a tavalyi teljesítményünket. A bajnokságban szeretnénk a középmezőny elejében végezni, míg a kupában óriási siker lenne, ha bejutnánk a négyes döntőbe. Ez nehéz feladat, de már csak két jó meccsre van szükségünk, így határ a csillagos ég számunkra – mondta bizakodóan. A pozitív hozzáállás jellemzi a tehetséges kézilabdás személyes terveit is.

– A csillagokat kell megcélozni, és abból már rosszul nem jöhet ki az ember. A pályafutásomban is hasonlóan gondolkodom, nemzetközi szinten elismert és megkerülhetetlen játékossá szeretnék válni. A jövő és a befektetett munka el fogja dönteni, hogy ez sikerül vagy sem – mondta az NB I-ben Vácott és Tatabányán megfordult játékos.

Ha nincs az áprilisi sérülése, akkor Bartók Németországba igazolása után újabb mérföldkövet teljesíthetett volna.

– A tavasszal már kaptam meghívót Xavi Sabaté szövetségi kapitánytól, de akkor sajnos a sérülésem miatt nem tudtam részt venni az edzőtáborban. Szeretnék bekerülni a válogatottba, majd megragadni ott, a lehető legtöbbet elérni a nemzeti csapattal. Azért dolgozom, hogy minél inkább nélkülözhetetlen legyek, de nagyon jó játékosok vannak előttem a jobbátlövő posztján – zárta a beszélgetést Bartók.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jöhet a harmadik siker hazai pályán: vasárnap 16.30-tól Szeged 2011-Dorog

Sorozatban harmadik hazai győzelmére hajt vasárnap 16.30-tól a Dorog ellen a Szeged 2011- Grosics… Tovább olvasom