Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

A Démász versenyzői közül Fürdök nem állhatott a dobogóra

Fürdök Gábor kicsit csalódott a vb-szereplése miatt. Az ötszáz méteres kenu négyessel ötödik lett a szegedi eseményen, pedig dobogós reményekkel szállt vízre a rutinos egység. A 2008-as pekingi olimpia gondolata még foglalkoztatja a Démász-Szeged sportolóját.
Vajon jövőre is összetérdel a Novák (balról), Fürdök, Pulai, Csabai kvartett? Fotó: Karnok Csaba
A Démász-Szegedi VE versenyzői közül egyedül Fürdök Gábor maradt a 35. síkvízi világbajnokságon érem nélkül. Ám neki sem sokon múlott a dobogó a kenu négyesek ötszáz méteres fináléjában: mindössze egy apró hibán.

– Nem teljesen így képzeltem el a vb-szereplést – mondta Fürdök. – A futam első szakaszában, úgy háromszáz méterig olyan jól és gyorsan mentünk, mint még soha. Ott is voltunk a dobogón, ám akkor jött egy apró kormányzási baki. Kiderült, még az olyan rutinos, sok csatát megélt, Eb-, vb- és olimpiai bajnoki címmel rendelkező sportoló, mint Novák Ferenc is elkövethet apró hibát. A fő gondok inkább a rajtnál fordulnak elő, nem a táv közepén, egyszerűen nem volt felkészülve rá. Majdnem elhagytuk a pályánkat, és mire visszalapátoltunk, már csak nyolcvan méter volt hátra a célig, a mezőny pedig elment mellettünk. Túl rövid ez a táv ahhoz, hogy egy ilyen esetet korrigálni lehessen. Vegyes érzések váltakoznak bennem, hiszen úgy gondolom, én a maximumot hoztam ki magamból, mégsem sikerült érmet nyernem. Emiatt aztán picit csalódott is vagyok. A harmadik hely reálisnak tűnt, még az első hely is benne volt az egységben.

Fürdök egyelőre még nem tudja, mit hoz számára a jövő évi versenyszezon. Az biztos, hogy Peking még ott lebeg a szeme előtt.
– Korai lenne a 2007-es idényen gondolkodni. Itthon ezen a távon nincs erősebb négyes, már csak az a kérdés, hogy 2006-hoz hasonlóan sikerül-e újra visszacsábítani és motiválni Pulai Imrét és Novákot. A következő esztendő kvalifikációs év lesz, remélem, mindössze egy alkalom elég, és nem kell igénybe venni a pótselejtezőt, hogy összejöjjön az olimpiai szereplés – vélte Fürdök.

A szegedi kenus holnap újabb nemzetközi eseményre utazik: a kilencedik prágai nemzetközi sárkányhajó-fesztiválra, amely egyben nemzetek közti Eb is.
– Rajtam kívül a Démászból még a mastersek mezőnyében versenyző Hackler Erik tagja a magyar egységnek, míg a szegedi vb-n járt válogatott versenyzők közül Kovács Katalin, Kolonics György, Csabai Edvin és Végh Attila is ott lesz a csehországi eseményen – sorolta hajótársait végül Fürdök.

Érdekes, hogy a világbajnokságra készülő sárkányhajó válogatottnak szegedi részről tagja a vb-harmadik Vajda Attila.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pick Szeged: javítani kell a koncentráltságon

Az öt Bajnokok Ligája-résztvevő között ötödik helyen végzett Strasbourgban az Európai Parlament… Tovább olvasom