Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

A finálé a tét Ghána ellen

Ghána ellen a döntőbe jutásért lép pályára U20-as labdarúgó válogatottunk ma 16.30-tól az egyiptomi világbajnokságon. Egervári Sándor csapatának Csongrád megyéből is szorítanak az egykori társak.
A döntőért lép pályára kedden 16.30-tól a magyar U20-as válogatott az Egyiptomban zajló korosztályos világbajnokságon. Németh Krisztiánék az olaszok elleni heroikus küzdelemben aratott siker után Ghánával mérkőznek meg az elődöntőben (a mérkőzést az m1 és az Eurosport élőben közvetíti).

Az afrikai ország fiataljai is kitettek magukért az eddigi találkozókon, a csoportjukból veretlenül jutottak tovább, majd a tizenhat között Dél-Afrikát verték hosszabbítás után (jó jel, hogy az afrikaiakat a magyar csapat 4–0-ra mosta le a csoportmeccsen), a negyeddöntőben pedig Dél-Koreát búcsúztatták 3–2-vel. Legveszélyesebb játékosuk a csatársorban szereplő Adiyiah, aki a norvég Fredrikstadban játszik, és már hatszor talált be a vb-n.

Az ellenfél feltérképezése mellett saját csapatával is akadnak gondjai Egervári Sándor szövetségi edzőnek, hiszen a védelemből Szekeres Adrián, a középpályáról az olaszok ellen nagyszerűen játszó Koman Vladimir, a kiegészítő emberek közül pedig Takács Péter fog biztosan hiányozni a csapatból. Visszatérhet viszont a kezdőbe az olaszok ellen sárga lapok miatt hiányzó Présinger Ádám és Simon Ádám.

Némethéket eddig nem lehetett megállítani az egyiptomi világbajnokságon. Fotó: MTI
Némethéket eddig nem lehetett megállítani az egyiptomi világbajnokságon.
Fotó: MTI

A válogatott sikeréért Csongrád megyéből is sokan szorítanak. A Makó FC NB II-es csapatában futballozó Tóth Imre korábban szerepelt az MTK-ban, és az agárdi Sándor Károly Akadémiáról, valamint az utánpótlás-válogatottakból is jól ismeri az egyiptomi hősöket.

Magyar–brazil?

Dudás Ádám, a magyar válogatott játékosa állítja, összejöhet a magyar–brazil vb-döntő Kairóban.

– Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernünk ezt az irtózatosan nehéz mérkőzést az olaszok ellen – elevenítette fel a nem mindennapi izgalmakat hozó negyeddöntőt Dudás Ádám. – Szívből remélem, hogy hasonlóan jó játékkal tudunk előrukkolni Ghána ellen is, és akkor... Nagyon nagy odafigyeléssel és koncentrációval összejöhet a magyar–brazil vb-döntő. De először lépjünk túl az afrikaiakon, ez a legfontosabb.

– Gosztonyival, Némethtel és Présingerrel is szerepeltem egy csapatban, így átérzem a fiúk örömét. Nagyon szorítok nekik Ghána ellen, mert bár a Hondurastól elszenvedett vereség után nem hittem, hogy idáig juthatnak, most már akár meg is nyerhetik a vb-t – fogalmazott.

Szintén a kék-fehéreknél szerepelt a Tisza Volánban játszó Huszárik Zsolt, aki az U15-östől az U17-es korosztályig volt a jelenlegi csapat tagja.

– Szenzációs, amit Némethék eddig elértek, ámulatba ejt a futballjuk. Biztos vagyok benne, hogy Krisztián rövid időn belül egy nagycsapatban is szerepet kap. Rengeteget gondolok arra, hogy akár én is ott lehetnék Egyiptomban, ezért az öröm mellett egy kicsit szomorú is vagyok, de bizakodom: nem kizárt, hogy leszek én még ennek a csapatnak tagja.

A HFC-ben szereplő Varga Máté egy korosztályos edzőtáborban szerepelt együtt Koman Vladimirral, és állítása szerint már akkor is látszott, hogy az ukrán származású futballista őstehetség.

– Minden meccset végigizgulok a vébén. A válogatott nem elsősorban az egyéniségekre épít, a srácok sikere a csapategységben keresendő. Ghána ellen sem lesz megállás, 2–1-gyel jutunk a döntőbe, ahol már bármi előfordulhat – mondta.

A próféta szóljon belőle.

Olvasóink írták

  • 3. petermeister 2009. október 13. 16:12
    „Veletek vagyunk! HAJRÁ MAGYAROK!!!”
  • 2. Szodabikarbona18 2009. október 13. 14:12
    „hajra Magyarok ! :)”
  • 1. Zejko 2009. október 13. 12:31
    „Mart most szorittok mint az allat mindent bele fiuk :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dudás Ádám nem vár csodát, csak magyar-brazil vb-döntőt

Dudás Ádám, a Ghána elleni világbajnoki elődöntőre készülő U20-as magyar válogatott játékosa állítja, összejöhet a magyar-brazil vb-döntő Kairóban. Tovább olvasom