Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

A finálékért hajtottak az első nap

Az ezer- és az ötszáz méteres selejtezőkkel megkezdődött a Szeged melletti Maty-éri olimpiai központban a második kajakos és kenus Eb-, vb-válogató, egyben országos bajnokság.
Vajda ha kellett, meghajtotta. Két finálé az eredménye. Fotó: Karnok Csaba
Utánozhatatlan a hangulata a Maty-érnek, ha versenyt rendeznek az olimpiai központban. A gyönyörűen felbójázott pálya, a parti betoncsík a versenyzőkkel együtt futó, kerékpározó, görkorizó, kiabáló, sípoló, fütyülő edzővel, a háttérben diszkréten szóló zenével, nem mellékesen pedig a vízen lapátoló sportolókkal.

Idilli hangulatban

A hangulat tökéletesen családias, az idillt nem zavarja semmi. Gyerekek fürdenek – a tiltás ellenére – szigorú felügyelet mellett a part széléhez közel a tóban, középkorú házaspár bóbiskol egy-egy mobilszéken, napernyőjük alatt, a füves területen. Más olvas, vagy éppen az eseményeket figyeli, a hangosbemondó eredményközlését hallgatja.

A rengeteg futam – tegnap összesen hetvenháromszor dördült a startpisztoly – ellenére a béke és a nyugalom szigete volt a Maty-ér az országos bajnokság, egyben második ifjúsági és felnőtt Eb-, valamint vb-válogató első napján. És az összképet még az sem ronthatta el, hogy az augusztusi világbajnokságra felújított létesítményben itt-ott az éppen befejezett vagy félbehagyott munka jelei látszódnak. Szűk két hónap van hátra a vb-rajtig, a feladatoknak pedig még egyáltalán nem értek a végére a kivitelezők.

A szegedi döntősök

A Démász-Szegedi VE döntős versenyzői a következők, 1000 m, C1: Vajda Attila és Joób Márton; K2, nők: Janics Natasa, Kovács Katalin (utóbbi MTK). K4, férfiak: Gyökös Lajos, Horváth Gábor, Kökény Roland, Vereckei Ákos (utóbbi három Domino); nők: Janics, Kovács, Keresztesi Alexandra, Paksy Tímea (utóbbi MTK).
500 m, C1: Vajda és Joób; C4: Hüttner, Joób, Tóth (BKV), Sáfrán (Domino); Fürdök, Csabai (Kis-Duna SE), Pulai, Novák (mindkettő Domino); Gara, Orosz, Molnár, Batka; nők, K1: Janics; K2: Patyi (MTK), Keresztesi és Janics, Kovács; K4: Janics, Paksy, Kovács, Fazekas (utóbbi MTK); férfiak, K2: Almási, Pusztai; K4: Sík, Csamangó, Boros A. (Tiszaújváros), Bozsik (Csepel), és Gyökös, Kökény, Horváth, Vereckei.

Tour de Maty-ér


Cseppet sem baj, ha már fiatalkorban maximalizmusra nevelik a sportolókat. A Démász-Szeged utánpótlás edzője, Czeglédi Gábor az ifi kajakosok egyik ötszázas előfutamában válogatott tanítványát, Bodor Attilát követte. A cél előtt ötven méterrel a bicikliről annyit kiáltott oda: – Nyomjad, tessék most már biztosan megnyerni!

A jó „diák" hallgat a tanárra, Bodor is így tett. Egykor Páger Zoltán is kiváló diák volt, bizonyság erre a sok-sok hazai és nemzetközi eredmény. Az aktív kajakozástól visszavonult, de a Szeged Városi Sportigazgatóság munkatársa rendszeresen sportol. Ezúttal a kerékpárt választotta. Már a sokadik körére indult a pálya melletti betoncsíkon, amikor így kommentálta a mozgását a népszerű francia körversenyre utalva:
– Tour de Maty-ér!

Kilométerben nem lesz hiánya a nap végére, az biztos, de azért még kell tekernie, hogy Armstrongék nyomába érjen...

Lesz kinek szurkolni

Ahogy szokott, a viadal az ezerméteres előfutamokkal indult. A Démász-Szegedi VE hívei örömmel észlelték, hogy számos hazai versenyző könnyedén kvalifikálta magát a ma 16 órakor kezdődő fináléba. Így tett például kenuegyesben a két olimpikon, Joób Márton és Vajda Attila.
– Egész jól bírtam az iramot, a taktika része volt, hogy nem hajtottam ki magam – nyilatkozta a duisburgi Világkupán összeszedett betegségből kilábalt Vajda, aki előfutamából a harmadik helyen került a döntőbe. Ilyen módot választott a továbblépésre Joób is.

Rajtuk kívül Sík Márton és Csamangó Attila, valamint Gyökös Lajos is egy négyes tagjaként finalista, a szintén szegedi Janics Natasát és Keresztesi Alexandrát foglalkoztató női kajaknégyes, valamint a Janics, Kovács Katalin (MTK) duó készülhet a mai döntőre.

Apropó, Janics és Kovács. Hihetetlen, milyen klasszist képvisel a két olimpiai bajnok. A négyesek és a párosok mellett elvállaltak egy-egy egyest is. De még hogy? Kovács ezren, Janics pedig ötszázon volt megközelíthetetlen. Az utóbbi távon már több démászos egységnek lehetett szurkolni, és a hazai klub versenyzői szép számmal jutottak a döntőkbe.

Lesz kinek szurkolni ma és holnap.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bolgár center a Szeviép-Szegednél

Újabb játékossal bővült a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapatának kerete. A magyar… Tovább olvasom