Délmagyar logó

2018. 10. 19. péntek - Nándor 11°C | 22°C Még több cikk.

A focinak egy időre vége

A Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapatának friss igazolása megjárta a futballal. Lépés közben aláfordult a bokája, a diagnózis pedig: lábközépcsonttörés.
A Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapata tíz napja kezdte meg a felkészülést a 2007/2008-as évadra. Eddig majdnem minden az eltervezettek szerint zajlott. Csak majdnem, ugyanis a gárdába négy esztendő után visszatért, az olasz Camogli együtteséből igazolt Weszelovszky László megsérült.

– Edzőnktől, Gyöngyösi Andrástól kikönyörögtük, hogy egy kicsit futballozhassunk – elevenítette fel a történteket „Wesze". – Léptem a labda után, amikor a bokám alám fordult. Éreztem egy pattanást, azonnal tudtam, hogy elég nagy a baj. Először azt hittem, elszakadt egy szalag, de szerencsére a röntgen mást mutatott ki: „csak" a lábközépcsontom törött el. Azért mondom, hogy szerencsére, mert szalagszakadásnál elkerülhetetlen lett volna a műtét, a mostani sérülésemmel viszont tudok edzeni.

A lábtempózás és a taposás kivételével minden feladatot elvégzek, körülbelül két hét múlva kezdhetem el pótolni a lemaradásomat. Borzasztóan sajnálom a történteket, nem csodálkozom azon, hogy edzőnk kijelentette: a bajnokság végéig nincs több futball.

Lacit általában elkerülik a sérülések, kivétel ez alól a jobb lába. Sípcsontján még most is látszik a tavaly nyári motorbalesetének nyomai. Akkor rosszabbul járt, három hónapig nem mehetett vízbe, félő volt ugyanis, hogy elfertőződik a seb.

– Remélem, jövő nyárig már semmi sem hátráltat, ki tudom magamból hozni, ami bennem van. Amikor június elején aláírtam kétéves szerződésemet, kijelentettem, hogy a Szeged bejut a döntőbe. Véleményem azóta jottányit sem változott, alig várom már, hogy együtt legyen a teljes keret..

Szeptember első napjaiban utazunk a dubrovniki edzőtáborba, ott már velünk lesz Baksa Laci, Milos Korolija és Varga Tomi is. Viccesre véve a figurát, kicsit irigy vagyok rájuk, hiszen ők mentesülhettek az alapozás gyötrelmei alól. Nem kamuzok: az utóbbi évek legkeményebb felkészülésén veszek részt. Ilyen terhelést sem a Fradiban, sem Egerben, sem pedig a Camoglinál nem kaptunk. De nincs ezzel semmi gond, mindannyian tisztában vagyunk azzal, csakis tökéletes fizikai és mentális állapotban érhetjük el célunkat. Magasra raktuk a lécet...

Szélpál László

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Remeklő Hód TC-sek

A második fordulót rendezték Hódmezővásárhelyen, a SEAT-kupa országos teniszbajnokságon. Tovább olvasom