Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

A higgadtság döntő lehet ma Szentesen

Szentes–Szeged. A futsal NB I-ben mindig komoly csatákat hozott a két Csongrád megyei csapat találkozója. Ma 20 órától a szentesi Dr. Papp László-sportcsarnokban következik az újabb remeknek ígérkező összecsapás.
Mindkét együttes az élmezőnybe vágyik a futsal NB I-ben. Eddig a Legrand-MetalCom-Szentes tett többet ezért, hiszen jelenleg negyedik, sőt ha nem történtek volna azok az változások, amelyek után három bajnokin csak egyetlen pontot szerzett a csapat, még akár első is lehetne. A szegedi Első Beton viszont javuló formában van, ha nem is jó játékkal, de elszántan focizva megverte a Fradit és az Újbudát is. Ilyen előzmények után vajon hogyan várja a két tréner a ma esti mérkőzést?

– Az előjelek alapján nem lesz egyszerű mérkőzés. Sérülések és egyéb elfoglaltságok miatt a felkészülés nem volt ideális, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne a győzelemre hajtanánk. Nagy taktikai csatára számítok, szerintem egyik együttes sem ront neki a másiknak. Fontos lesz a higgadtság, és ez el is döntheti a meccset – nyilatkozta a Legrand-MetalCom-Szentes fiatal szakvezetője, Némethy László.

– Ami az előző időszakban hiányzott, az most összejön. Azaz bár nem játszunk jól, mint korábban, ám harcolunk, küzdünk, és ez pontokat, győzelmeket hoz. Ez azért jó alap, hogy később aztán a siker mellé jobb produkció is társuljon. A Szentes a gondjai ellenére is erős csapat, a mai mérkőzést viszont háromesélyesnek tartom – vélte Bódi Attila, az Első Beton edzője.

A találkozó ma 20 órakor kezdődik a szentesi Dr. Papp László-sportcsarnokban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ez igazi csapatmunka volt

Szeged - Nem mindennapi izgalmak közepette 59–57-re nyerte a Szolnok elleni rangadót a… Tovább olvasom