Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

A jövő reménysége: Pellei Frank vízilabdás

Pellei Frank (19) a Valdor-Szentes vízilabdacsapatának meghatározó játékosa, az együttesben 15 évesen mutatkozott be. Igazi pólós családban él: édesapja és két öccse is vízilabdázott, illetve vízilabdázik. Sorozatunkban a tehetséges, utánpótlás-világbajnok játékossal beszélgetünk.
Pellei Frank olyan családban él, mint a legtöbb szentesi: ezer szállal kötődik a vízilabdához. Édesapja, Pellei Csaba ismert, népszerű pólós volt a városban – jelenleg a felnőttcsapat másodedzője –, két öccse, a 17 éves Kristóf és a 11 éves Zalán is vízilabdázik, előbbi már a felnőtt OB I-ben debütált.

– Nem volt biztos, hogy belőlem is pólós lesz, eleinte fociztam és úsztam – mondta a Valdor-Szentes 19 éves bekkje, Pellei Frank. Azzal folytatta: édesapja 11 évesen vitte le az első vízilabdaedzésre, ami nem tetszett neki, mert sokat kellett úszni, azt pedig utálta.

– De aztán megszerettem és ott ragadtam – mesélte. A jelenlegi tréner, Lukács Dénes első szentesi időszakában, 15 évesen, a BVSC ellen mutatkozott be az élvonalban, első gólját is a vasutasok ellen jegyezte, kapásszélről felkanyarodva lőtt, a kapust hasba találta, aki végül könyökkel a hálóba sodorta a lasztit.

Pellei Frank. Fotó: DM
Pellei Frank. Fotó: DM

– Nagyszerű érzés volt olyanokkal játszani, akiknek addig csak a lelátóról szurkolhattam és tiszteltem őket, megemlíthetem Weszelovszky Lászlót, Horváth Tamást, Józsa Tibort és Németh Danit, utóbbi szintén bekk volt, sok mindent ellestem tőle. Erre a posztra az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, Horkai György „talált ki", meghatározó a pályafutásomban, sok mindenre megtanított.

Frenki a korosztályos máltai Eb-n 4., az U18-as törökországi világbajnokságon tavaly aranyérmes lett. Védekezésük mindig kiemelkedő volt – most a Valdorban is.

– A legfontosabb célom most, hogy a Szentessel bennmaradjunk az első osztályban, majd szeretnék kijutni a nyári juniorvébére, később bekerülni a felnőtt- válogatottba, ott minél többször szerepelni és minél jobb eredményeket elérni.

Idén érettségizik a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban, sportvonalon, testnevelő–edző szakon akar továbbtanulni Szegeden, Egerben, Budapesten vagy Pécsett. Hobbija a horgászás: – Ha olyan időpontban játszunk itthon, akkor legalább 4 órára mindig elmegyek horgászni, kikapcsol, és mentálisan is felkészülök a mérkőzésre – zárta gondolatmenetét Pellei Frank.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi AK Boszorkányok: éppen jókor

Az alapszakasz utolsó, 14. fordulójában végre megszerezte az első győzelmét a labdarúgó Jet-Sol NB I-ben a Szegedi AK Boszorkányok női csapata. Tovább olvasom