Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

A kapitány nem tesz kivételt

Kajak-kenu - Alig két héttel a magyar sikerektől hangos világkupa után ismét Szegedre költözik a hazai kajakos, kenus élet elitje, péntektől vasárnapig ugyanis a Maty-éren rendezik meg az idei első válogató versenyt, a HP Kupát.
A hét végi szegedi viadal az olimpiai távú egyes és páros számokban kvalifikál a június 25. és 28. közötti brandenburgi Európa-bajnokságra, valamint az augusztusi dartmouth-i világbajnokságra. A négyesek nem válogatóznak, Storcz Botond szövetségi kapitány a csapathajókat az egyes és a páros eredmények alapján állítja majd össze.

A korábbi évekhez képest jelentős különbség, hogy a versenyzők az Eb-n a szoros időrend miatt az olimpiai távokon csupán egyetlen számot vállalhatnak. A nők esetében például egy napra csoportosították az ötszázas finálékat, így kizárt, hogy az egyes mellett valaki párosban vagy négyesben is rajthoz álljon.

– A kontinensviadalon alig húsz perc lesz a döntők között, ezért elképzelhetetlen a duplázás. A női kajakosoknál az, aki a válogatót egyesben megnyeri, nem indulhat sem párosban, sem négyesben. Nincs kivétel, bárki is legyen a befutó – jelentette ki Storcz Botond. – A világbajnokságon valamelyest egyszerűbb lesz a képlet, Dartmouth-ban ugyanis a női K–4 500 méter döntőjét az olimpiákhoz hasonlóan az ezres finálék napján rendezik meg, akkor tehát az egyestől és a párostól függetlenül be lehet kerülni a csapathajóba is.

Janics Natasa öt számban áll rajthoz a Maty-éren. Fotó: Karnok Csaba
Janics Natasa öt számban áll rajthoz a Maty-éren.
Fotó: Karnok Csaba

Janics Natasa, a Démász-Szeged VE klasszisa öt számban – 1000, 500, 200 egyes, 500, 200 páros – indul a válogatón. A háromszoros olimpiai bajnok a versenyek között nem állított fel fontossági sorrendet, kivétel nélkül a győzelem reményében száll vízre.

– Időrendi sorrendben ötszáz méteren is az egyénit rendezik először, azaz éles csatára kell számítani, amely során mindenki, így Natasa is nyerni akar – mondta Petrovics Kálmán, a Démász-Szeged VE igazgatója. – A szálakat némileg összekuszálhatja, ha az egyest Janics vagy Kovács Kati nyeri, és párosban is ők végeznek az első helyen. Ez esetben a „szóló" aranyérmese eldöntheti, hogy marad az egyesnél, netán a páros mellett teszi le a voksát.

A péntek délelőtti rajt közeledtével a helyzet fokozódik: nem kétséges, izgalmas napok elé nézünk.

Második válogat

Mivel az ötkarikás számokban ezen a hétvégén lezárul az Eb- és vb-kvalifikáció, a július 10. és 12. közötti második válogató versenyen kizárólag a nem olimpiai távokon és a négyesekben állnak rajthoz a versenyzők. A második viadal helyszíne is a Maty-ér lesz.

Olvasóink írták

  • 1. maradando 2009. június 18. 00:34
    „Az nem lehett,hogy a kapitány itthon maradjon az EB-én meg a VB-én ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harminchárom Démász-érem

Evezés - Az evezősök nyílt vidékbajnokságának, amely egyben egyetemi országos bajnokság is volt, Velence adott otthont. Tovább olvasom