Délmagyar logó

2018. 07. 20. péntek - Illés 18°C | 27°C Még több cikk.

A kapu előtt kell előrelépnie az Apátfalvának

A támadások befejezésével küzdenek a Csongrád megyei II. osztályú Apátfalva SC labdarúgói: a tavalyi ötödik helyezett nem tett le a hasonlóan szép eredményről, de ehhez mindenképpen jobban kell élnie az adódó lehetőségeivel.
Abszolút középmezőnybeli teljesítményt nyújtott az ősszel az Apátfalva SC: a gárda öt győzelme mellett négy döntetlent és hat vereséget könyvelhetett el, és hasonlóan teljesített idegenben, mint saját pályáján. Bár a vidéki találkozókon egyel többször nyert, de ez éppen ebben a három pontban mutatkozik meg, a kilencedik helyen telelő együttesnél azonban ennél jobbra számítottak. 

- Kicsit csalódás a szereplésünk, hiszen tavaly ilyenkor ötödik helyen álltunk, végül itt is végeztünk. A mezőnyben a legkevesebb, 17 gólt szereztünk, egy éve 31-el álltunk az ősz végén. Ha a hiányzó találatokat meglőttük volna, most valahol a dobogó környékén állnánk. A játékunkkal nem volt gond, a helyzeteink meg is voltak ehhez, de ezeket rendre kihagytuk. - összegzett Koczkás Zoltán, az Apáfalva SC vezetőedzője.

Az okokat illetően kitért rá, a tavaly összesen 17 gólig jutó Baranyi András idén csak háromszor volt eredményes, valamint az előző idényben kilenc gólt szerző Farkas Dániel viszont távozott a csapattól. - A védekezésünk stabilizálódott. Bízom benne, hogy a területi futsal bajnokságban való szereplésünk segíthet a támadások befejezésében. Részt veszünk a Téli bajnokságban, és ugyan kikaptunk a Szőreg ellen, de kétszer annyi helyzetünk volt, szóval egyelőre még ugyanabban a betegségben szenvedünk. Persze, a futballt gólra játszák, nem helyzetek számára - tette hozzá Koczkás Zoltán.

Arra a kérdésünkre, hogy a problémát esetleg külső erőforrások bevonásával orvosolnák-e, úgy válaszolt, bár vannak kiszemeltjeik, de télen nehéz igazolni, hiszen a transzfer létrejöttéhez mindenképp szükség van az átadó egyesület írásos hozzájárulására. Az viszont már biztos, hogy a játékkal két éve felhagyó Rékasi József újból az apátfalvi csapatban futballozik tavasszal. 

Az Apátfalva nem tett le arról, hogy hasonlóan szép eredményt érjen el az idei bajnokságban, mint a tavalyi pontvadászat alkalmával, de mint Koczkás Zoltán hangsúlyozta, ehhez mindenképpen jól kell rajtolniuk. - Fontos lesz az, hogyan sikerül az első két-három meccs. A Makó II. bizonyára megnyeri a bajnokságot, de rajtuk kívül bárki megverhet bárkit. Mi is legyőztük ugyan a Csengelét, de nem tudtunk nyerni a Csanytelek ellen. Bízom a jó rajtban, az ötödik-nyolcadik helyek valamelyikén szeretnénk zárni, ha ennél előrébb sikerül, az egy nagyon jó eredmény lenne számunkra - zárta Koczkás Zoltán. Az Apátfalva február 8-án a megyenégyes Maros-menti UFC-Duocorral, majd február 24-én az osztálybeli rivális Csanádpalotával gyakorol a Téli bajnokság mérkőzései mellett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döntetlennel kezdte a török edzőtábort a Szeged 2011

Első törökországi felkészülési mérkőzésén az üzbég első osztályban szereplő FC Olmaliq ellen lépett… Tovább olvasom