Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 15°C | 25°C Még több cikk.

A kézilabda prófétája

A kisteleki diáksport és Onozó István egy és ugyanaz. Az 52 éves testnevelő, edző harminc esztendeje dolgozik abban az általános iskolában, a Petőfiben, melynek egykor padját is koptatta. Ezalatt kézilabdában és atlétikában nagy sikereket ért el, bajnoki címeket szerzett tanítványaival.
Fotó: Gyenes Kálmán
Onozó Istvánnak szerencséje volt. Amikor elvégezte Szegeden a Tanárképző Főiskolát – majd később a Budapesten a TF- et –, éppen akadt szabad státus egykori iskolájában. Nem sokat tétovázott, munkába állt és azóta – immár 30 éve – sem lett hűtlen Kistelekhez, bár csábították Szegedre, Kecskemétre és Szabadszállásra is, maradt. Otthon, szűkebb hazájában akart próféta lenni.

– Eleinte, amíg megfelelő volt a létszám, osztott testnevelés órákat tartottunk – mondta Onozó –, vagyis egy osztályon belül én foglalkoztam a tehetségesebb tanulókkal, a kollégám pedig a többiekkel. Az eredmények gyorsan jöttek, bár akkoriban még nem voltak ideálisak a feltételek. A poros suliudvar tövében állt a szénrakás, és ha feltámadt a szél a furcsa poregyvelegben alig láttam a gyerekeket. Megjegyezném, nálam nem volt kivételezés, a szerényebb képességűeknek is teljesíteniük kellett mindent, az egészségük érdekében. Erre kötelességünk figyelni.

A labdarúgás (ez mindenütt megtalálható) mellett meghonosította, vagy inkább fogalmazzunk úgy: eredményessé, divatossá tette az atlétikát (több próbák) és a leány kézilabdát. A '80-as években hat éven át folyamatosan bejutott atlétáival az országos fináléba, melyek során bajnoki címet (két csapat, egy egyéni, utóbbi Kovács Judit révén) és egy ezüstöt szerzett. Ugyanez kéziben: egy arany- és két ezüstérem. Összesen eddig mintegy 350 gyereket juttatott el az úttörő, majd diákolimpiai döntőkig. Lehet „másolni"...

– Szép lassan megteremtődött egy utánpótlásbázis, melyre talán tizenkét éve, megalapíthattuk a Kisteleki KK női kézilabdacsapatot. Először a megyei pontvadászatban indultunk, majd annak a megnyerése után – ez már a harmadik szezonunk – az NB II-ben szerepelünk, és eddig kétszer a 6. helyen végeztünk. De a csapatunkat, a felnőttet és az ifjúságit is kiskorúak, fiatalok alkotják.

Még a kézilabdánál maradva: a nemzetközi korosztályos tornák közül nyolcat nyert Szegeden és hármat-hármat Herrenbergben, illetve Celldömölkön. A legismertebb tanítványa pedig Virág Erika, aki több NB I-es csapatban (köztük a HNKC SE-nek) volt meghatározó játékos. A 2002-ben átadott sportcsarnok újabb lökést adott a sportágnak, a bajnokikon közel kétszázan szurkolnak, s a szülők vidékre, külföldre is rendszeresen elkísérik az együttest

– Nem kín, nem teher azt csinálni, amit az ember szeret. A lányok öröme, amikor a győzelem után látom a sugárzó arcokat, engem is feltölt. Büszke vagyok rájuk! Az igazi cél az lenne, hogy a szülők ne csak azt mondják: tanulni muszáj, hanem azt is, mozogni, egészségesnek maradni is kötelező. Jómagam igyekszem ebben a szellemben nevelni ötéves kislányomat, Nórát.


A szívén viseli tanítványai sorsát

A szülők a 2004/2005-ös tan- és sportév zárasakor fantasztikus ajándékkal kedveskedtek neki. Nem volt egyszerű úgy megszervezni, hogy ne tudjon róla, de sikerült. Ugyanis mind hatvan a kézilabdás lányról – a legkisebbektől a nagyobbacskákig – fotó készült, amit rámásoltak, rászitáltak egy pólóra. Onnan (is) mosolyogtak rá: – Megható pillanat volt, megkönnyeztem – vallotta be Onozó István –, ennél, vagyis a szeretetnél nagyobb jutalmat nem kaphat az ember. És amikor felveszem tényleg igaz, hogy a szívemen viselem a tanítványaimat – és a sorsukat is. 

A Bélteki házaspár

A következő részben új fejezetéhez érkezik sorozatunk, ugyanis egy testnevelő házaspárral, Bélteki Pállal és Béltekiné Kántor Tündével ismerkedhetnek meg olvasóink. Onozó István azért voksolt rájuk, mert Szegeden ők tartják életben a tornasportot és több iskolában is tartanak foglalkozásokat, edzéseket. Arról nem is beszélve, hogy a pár férfi tagjával együtt katonáskodott, együtt végezte Szegeden a főiskolát, majd Budapesten a TF-et.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Következik a Dunaferr

A HNKC SE NB I-es női kézilabdacsapata ma 18 órakor a Dunaferr együttesét fogadja a Hódtói… Tovább olvasom