Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 16°C | 25°C Még több cikk.

A legsikeresebb szegedi tréner

Hatvanhat éves korában elhunyt Gyémánt Imre búvárúszó mesteredző, Szeged legsikeresebb trénere. Tanítványai összesen huszonhét aranyérmet hoztak el különböző világeseményekről.
Fotó: Schmidt Andrea
Nem akartam elhinni a szomorú hírt. A múlt héten még arról írtunk, hogy dolgozik, edzi a fiatalokat. Tegnap délelőtt váratlanul elhunyt Gyémánt Imre búvárúszó mesteredző. Hatvanhat éves volt.

Életem első interjúját vele készítettem. Még a Telin Tv sportmagazinjába. Őszintén bevallom, azt sem tudtam, hogy a búvárúszást eszik-e vagy isszák. Jelenlegi kollégám, és az akkori főnököm, Cs. Gát Laci küldött ki dolgozni. „Ne izgulj, Imre bácsi gyorsan elmesél mindent!" – szólt Laci utasítása. Ez tizenhárom éve történt. Majd kiesett a mikrofon a kezemből, mert úgy izgultam. Ezt talán látta is rajtam Imre bácsi. Mesélt nekem hosszasan. A terveiről, a versenyzőiről, a sikerekről. Gyorsan képbe kerültem. Már nem remegtem. Azóta is az én sportágam. Nem adtam oda soha senkinek. Nem, mert Imre bácsi révén megkedveltem. És büszke lehettem rá és a sportolóira, hiszen az eredmények csak jöttek és jöttek.

Bozsó Bea, Savanya Norbert, Kanyó Dénes és Székely Andrea szállította a szebbnél szebb sikereket. De ez csak az elmúlt időszak volt. Előtte Kiss Ferenc és Tóth Katalin aranyozta be a szegedi korszakot. Imre bácsi az ország legsikeresebb klubját hozta létre. Egyedül! Edzést vezényelt, versenyt szervezett, pénz után rohangált. Hihetetlen munkabírással és fanatizmussal. Mindene volt a búvárúszás. Nem tudott tőle elszakadni soha. Az első szegedi mesteredző volt az eredményei révén.

Megérdemelten! Tanítványai huszonhét (!) aranyérmet szereztek különböző világeseményeken.

Évek óta betegeskedett. Nem érezte jól magát, de dolgozott tovább. Tanította a gyerekeket. Így volt ez még hétfő délután is. Edzette a fiatalokat, arra a sportágra tanította őket, ami nélkül nem is tudott volna élni.

Kedden délelőtt otthon rosszul lett. A szíve felmondta a szolgálatot. Soha többé nem tért magához.

A sportág legnagyobb edzője távozott. A világ egyik legismertebb trénere. Nagyon fog hiányozni. Nagyon értette a szakmáját. Zseni volt, hiszen a vb- és Eb-aranyak ezt bizonyították. Értette a szakmáját.

Tanítványa, Kanyó Dénes sok mindent ellesett tőle. Még szerencse! Imre bácsi rengeteg mindenre megtanította, így méltó kezekbe került az a pálca, amelyet Gyémánt Imre 35 évig tartott, és vezényelte a búvárúszók edzéseit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tét a csoportelsőség

Holnap este hat órakor utolsó csoportmeccsét játssza a FIBA Európa-kupában a Szeviép-Szeged. A… Tovább olvasom