Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

A LEN-kupa után az OSC ellen is remekelt a Beton

A negyedik bajnoki találkozóját követően is százszázalékos maradt a Szeged Beton férfi vízilabdacsapata. Weszelovszkyék a BVSC, az Újpest és a Pécs után az OSC-től is begyűjtötték mindkét pontot.
Különösebb izgalmakra nem kellett számítani, lévén a Szeged Beton és az OSC nem ugyanabba a kategóriába tartozik. Előbbi a bajnoki dobogón szeretne végezni, utóbbinak viszont a középmezőny elérése már bravúrnak számítana. Annak ellenére is, hogy a nyáron megerősödött. Hogy mást ne mondjunk, a soraiban tudhatja például az épp a Szegeddel számos sikert elért Tóth Lászlót. A kiváló center a felek bemutatásánál nagy tapsot kapott: a helyi közönség nem felejtette el az itteni remek játékát. A klub sem, ezt az az aranygyűrű is bizonyítja, amit ajándékként kapott a meccs előtt.

De mindhiába, a Beton ellen ő sem tudott a fővárosiakon segíteni. Ráadásul balszerencsések is voltak az OSC-sek, mert a hazaiak rendkívül motiváltan pólóztak. Szépségdíjas találatok születtek, a publikum most először tapsolhatott Korolija-góloknak is. Nagyon egyben volt a csapat, védekezésben és támadásban is remekelt, látszott a játékosokon, hogy felettébb élvezik a mérkőzést.

Gyöngyösi András: – Kezdünk összeállni. Ha a táblázat élén akarunk lenni, az ehhez hasonló meccseket ilyen magabiztosan kell hoznunk.

Szeged Beton VE-OSC: 16-4

OB I-es férfi vízilabda-mérkőzés. Újszegedi sportuszoda, 200 néző. Vezette: Kiszelly, Vojvoda.
Szeged: BAKSA – Balatoni 2, VARGA T. 3, Komlósi 1, KOROLIJA 2, WESZELOVSZKY 2, Lehmann 1. Csere: JUHÁSZ ZS. 2, VARGA P. 3, Molnár P., Éles, Monostori, Török B., Németh II. Zs. (kapus). Edző: Gyöngyösi András.
OSC: Áts – Németh D., Hangody L. 1, Gulyás, Klie, Tóth L., Hangody Gy. Csere: Ibolya, GÁBOR B. 2, Tiba, Cserdi., Gergely 1, Tory (kapus). Edző: Bíró Attila.
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 7/3.
Ötméteresből: –, ill. 1/1.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy útra indul a Szeged BC öklözője

Nagy útra indul csütörtök reggel a Szeged BC öklözője, Oltványi Dávid, aki Chicagón keresztül juthat… Tovább olvasom