Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

A lengyelek húzzák az időt

A ma 18 órakor kezdődő Szeviép-Szeged–Zala Volán női kosárlabda magyarkupa-negyeddöntőn legalább egy új játékos bemutatkozik a Tisza-parti együttesben. Az amerikai Michelle Maslowskira komoly szerep vár, az ukrán Olga Dubrovina játékengedélyén viszont továbbra is „ülnek" a lengyel Lódz vezetői.
A két csapat közelmúltbeli szereplése alapján vérbeli kupacsatára számíthatnak az újszegedi sportcsarnokba kilátogató szurkolók. A Szeviép két évvel ezelőtt Peresztegi Nagy Ákos irányításával – története során először – döntőt játszott a sorozatban, míg a zalaiak a tavalyi kiírásban bronzéremig jutottak. – Az eddigi tapasztalatok alapján a palánk alatt erősebbek vagyunk, és a rutin is mellettünk szólhat. Döntő lesz, hogy a Zala Volán agresszív védekezését át tudjuk-e törni – mondta Donkó Orsolya, a szegediek vezetőedzője.

– A lódzi vezetők hétfőig kaptak haladékot Olga Dubrovina szerződésének bemutatására, ami azért fura, mert ha valóban létezik ez a dokumentum, faxon néhány perc alatt is elküldhetnék. Mindenesetre úgy készülünk, hogy az ukrán irányító még nem léphet pályára, ugyanakkor komoly szerepet szánok a január elején igazolt Maslowskinak. A védekezésünk négyes poszton hosszú hetek óta lyukas volt, bízom abban, hogy Michelle megoldja a rá bízott feladatot. Mivel november közepén játszott utoljára tétmérkőzést, kiugró teljesítményt aligha várhatunk tőle, de nincs kétségem afelől, hogy rendkívül hasznos tagja lesz a csapatnak. Szeretnénk a februári visszavágóra minél nagyobb előnyt szerezni, így a BEAC és a Vasas-Csata elleni bajnokival ellentétben a kulcsjátékosokra ezúttal nagyobb teher hárul.

Zserzserunova rutinja a zalaiak ellen is aranyat érhet. Fotó: Karnok Csaba
Zserzserunova rutinja a zalaiak ellen is aranyat érhet. Fotó: Karnok Csaba

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magosi Norbert, az aszfaltbetyár

A szegedi Magosi Norbert elmondhatja magáról: nemcsak a salakon megy nagyon alatta a motor, hanem… Tovább olvasom