Délmagyar logó

2016. 05. 27. péntek - Hella 14°C | 27°C

A ,,lógatás" volt a kedvenc

Sorozatunkban Csongrád megyei élsportolókkal, edzőkkel beszélgetünk egészen más témában: gyermekkori élményeikről faggatjuk őket. A vásárhelyi Neményi Béla (69) a város atlétikájának ikonikus alakja, de focizott, kézilabdázott és vívott is versenyszerűen. Fiatalon eldöntötte, testnevelő lesz belőle.
Kedvencek

Kíváncsiak voltunk Neményi Béla néhány gyerekkori kedvencére.
Játék: – Az atlétika mellett a labda volt a főszereplő. A labdarúgás volt a másik nagy szerelmem, évekig voltam a helyi csapat erőnléti edzője. 
Mesekönyv: – Hetvenhét magyar népmese. Ez régi kötet, szüleim olvastak fel belőle, majd később én is szorgalmasan lapozgattam. 
Rajzfilm: – Már nem gyerekként, de a mai napig a Vuk, amit a gyerekeimmel együtt néztem. Aranyos történet. 
Tantárgy: – A testnevelés, de humán beállítottságú lévén szerettem
 a történelmet, a magyar nyelv és irodalmat és a földrajzot.
Tanár: – Általános iskolában Újvári József, az ő hatására lettem testnevelő tanár. A Szent István téri Általános Iskolában tanított.
– Nem származom sportos családból, szüleim munkások voltak, mindketten a MÁV-nál dolgoztak – kezdte történetét a vásárhelyi atlétika egyik ismert alakja, Neményi Béla, aki január 21-én ünnepli 70. születésnapját. 1957-től mozog rendszeresen, a sportot a Szent István téri Általános Iskola testnevelője, Újvári József szerettette meg vele. Főként az atlétikával kötelezte el magát, de focizott, kézilabdázott és vívott is, utóbbiban serdülő bajnok lett.

– Józsi bácsi a példaképem volt, és apám helyett apám, ugyanis édesapám korán elhalálozott. Az ő hatására döntöttem el, testnevelő leszek. Szerettem, a suli után is tartottuk a kapcsolatot, és haláláig minden héten legalább egyszer meglátogattam – ugrott nagyot az időben.

De visszatértünk a gyerekkorba, az 50-es, 60-as évekbe. Ahogy fogalmazott, átlagos, inkább jó, mint rossz gyerkőc volt, de egy kis csínyért ő sem ment a szomszédba. Leginkább a „lógatást" szerették a barátokkal: pénztárcát cérnára kötöttek, kidugtak a kapu alatt a járdára, amikor valaki fel akarta venni, elhúzták az orra elől.

– A kerítés mögül figyeltük a reakciókat, jókat nevettünk – emlékezett. A gimnáziumból is felidézett egy rosszalkodást. A középiskolásokat a politikai szisztéma szerint  elvitték cégekhez, kétkezi munkára, hogy  szokják a munkások életét. Előfordult, nem szakmunkát kaptak, hanem cipekedést, téglahordást bíztak rájuk. Erre fogták magukat, felpattantak a biciklikre, és elmentek Mártélyra szórakozni, kikapcsolódni.

– Az igazgató másnap berendelt minket az irodájába és megszidott. Azt mondta: igazatok volt, de ilyet nem lehet csinálni.
 
Neményi Béla arcai: a kalapácsvető, a kisgyermek és a szenioratléta. Fotók: családi archívum, Imre Péter
Neményi Béla arcai: a kalapácsvető, a kisgyermek és a szenioratléta. Fotók: családi archívum, Imre Péter


A nyarakat általában a nagyszülőkkel töltötte, de jobbára Vásárhelyen, az egykori Vásár-, a jelenlegi Szabadság téren. Emlékei szerint kétszer kirándult: egyszer a Balatonhoz Keszthelyre egy vívóverseny apropóján, valamint a Vas megyei Répceszentgyörgyre, a MÁV-üdülőbe.
 

Kislabdadobással (89,80 méterrel országos csúcstartó volt), súlylökéssel, diszkoszvetéssel és gerelyhajítással foglalkozott, utóbbi karrierről könyöksérülés miatt kénytelen volt lemondani. 59 évesen tért vissza a sportágba, szeniorként újra versenyez, 16-szoros bajnok, világversenyeken is több érmet nyert. Gerelyeket ma is a vele egyidős régi cimborától, az olimpiai bajnok Németh Miklóstól kap.

– Valóra vált az álmom: 41 és fél  évig tanítottam, végig a vásárhelyi mezőgazdasági karon. Szép gyermekkorom volt. A szüleimtől mindent megkaptam, amit akkor megadhattak. Támogatták a sportolásom. Szeretetben nőttem fel.


Sportágat nem, települést váltunk: Neményi a szegvári és szentesi kötődésű, Budapesten élő dobóatlétának, Tégla Ferencnek „passzolta a lasztit".
Kérdések

– Milyen poszton szerepelt, amikor fociztak?
– Center. A labdarúgást is szerettem, és szeretem a mai napig. 
– Volt bőrlabdája?
– Igen. Már nagyobb voltam, de iskolás. Fűzős labda volt, nagyot ütött, ha az ember fejelt. 
– Házőrző volt a bújócskában?
– Igen, de azért kockáztattam is, a játék volt a lényeg. 
– Mászott fára?
– Ajaj! Sokszor! Iskola után összeverődtünk a haverokkal a mostani Szabadság téren, fogócskáztunk, fára másztunk a környéken, például a Kutasi úton, ott sok fa van. Az akác szúrt, azt nem „bántottuk". 
– Verekedős volt?
– Nem, pedig erős testalkatú gyerek voltam, respektáltak. Inkább megvédtem azokat, akiket bántani akartak. 
– Legjobb gyerekkori barátja?
– Oroszvári Ferenc, együtt jártunk általános iskolába és gimnáziumba, de a diákévek után is tartottuk a kapcsolatot. Sajnos már nincs közöttünk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horváth Tibor idén bajnoki címre tör

Horváth Tibor idén bajnoki címre tör
Idén is folytatódik az országos gyorsasági roncsderbi-versenysorozat. Tovább olvasom