Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

A Makó mumusa lett a Cegléd

Elveszítette tavaszi veretlenségét az eddig nagyszerűen szereplő Makó FC. A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 20. fordulójában a Cegléd jogtalan tizenegyesből elért góllal szerzett három pontot a Maros partján.
Bevallottan tartott a találkozótól a tavasszal már tíz pontot jegyző, a negyedik helyre előre lépő Makó FC trénere, Kolozsvári János. Még élénken élt emlékezetében az őszi, 3–0-ra elveszített ceglédi mérkőzés, és az is nyugtalanította, hogy a közvélemény kötelezően várta együttesétől a győzelmet. Nem ma kezdte a szakmát, pontosan tudta „Lima", az ilyen meccsek mindig a legnehezebbek.

Már az első percekben egyértelművé vált, a Cegléd nem nyerni érkezett Makóra, hanem, hogy elkerülje a vereséget. Az egy pont begyűjtése számára nagy sikerrel ért volna fel. Ennek megfelelően is alakult a találkozó, az esélyesebb házigazdák domináltak, de leginkább csak pontrúgásokból veszélyeztettek. Akcióik ezúttal nem jártak sikerrel, az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, meg aztán sem Kulacsik, sem Maróti, sem pedig Hadár nem jeleskedett a vendégek kapuja előtt.

Hiába támadott a Makó, elszenvedte első idei vereségét. Fotó: Schmidt Andrea
Hiába támadott a Makó, elszenvedte első idei vereségét.
Fotó: Schmidt Andrea

A szünet után még nagyobb erővel ugrott neki riválisának a Makó, de nem bírt a jól záró ceglédiek védelmével. És akkor elérkeztünk a játékvezetőről szóló fejezethez. Az élete első NB II-es meccsét dirigáló Kulcsár Katalin, hogy finoman fogalmazzunk, nem lopta be magát a makói drukkerek szívébe. Nem a külsejével volt gondjuk, hanem a bírói tudásával. Több mint erősen vitatható – amúgy értékesített – tizenegyest ítélt meg a Pest megyeieknek, ellenben a másik kapunál három büntetőt kértek rajta számon a Maros-partiak... Mindhiába. A zöld-sárgáknak amúgy nincs szerencséjük a női játékvezetőkkel, a legutóbbi hazai pontvesztésükkor, az utolsó őszi fordulóban, a sereghajtó Mezőkövesd elleni, 2–2-re végződött találkozón is a gyengébb nem képviselője, nevezetesen Gál Gyöngyi dirigált – felejthetően.

Góltörténet

66. perc: Egy előre ívelt labdánál, Dálnaki szorításában, Medgyesi feldobta magát, Kulcsár játékvezetőnő pedig általános megdöbbenésre a 11-es pontra mutatott. A büntetőt a „sértett" magabiztosan értékesítette, a labdát a kapu közepébe lőtte, 0–1.

Ez persze semmit sem von le a rendkívül fegyelmezetten futballozó Cegléd érdemeiből, amely az évadban kiérdemelte a „Makó mumusa" megtisztelő titulust. Hogy miért? A két meccsen Bányék egyetlen pontot sem szereztek, egyetlen gólt sem lőttek, ellenben kaptak három(!) tizenegyest, és összeszedtek szintén három(!) kiállítást.

Kolozsvári János: – Tavasszal eddig fogta Fortuna a kezünket, de most elengedte.

További eredmények: Vecsés–BKV Előre 2–1, Orosháza–Baktalórántháza 1–1, Vác–Kazincbarcika 1–1, Kecskemét–Tuzsér 4–0, Bőcs–Jászberény 1–2, Mezőkövesd–Tököl 0–2, Szolnok–Ferencváros 2–1.

A mérkőzés jegyzőkönyve

Makó FC–Cegléd 0–1 (0–0)

NB II-es labdarúgó-mérkőzés, 20. forduló. Makó, Erdei Ferenc téri sporttelep, 600 néző. Vezette Kulcsár Katalin (Ring, Vári).
Makó: Czirbus 6 – Rakonczai 5, Dálnaki 4–2=2, Szamosszegi 6, Gévay 5,5 – Kulacsik 4,5, Magyar Gy. 6, Bány 5, Podonyi 5 – Maróti 5, Hadár 4. Edző: Kolozsvári János.
Cegléd: Kiri – Tóth M., Buzás, Tóth I., Ramos – Lázár, Kenderes, Buczkó, Nagy A. – Medgyesi, Kozarek. Edző: Simon Antal.
Gólszerző: Medgyesi (11-esből) a 66. percben.
Csere: Kulacsik helyett Veres és Lázár h. Magyar G. a 63., Rakonczai h. Puskás a 65., Hadár h. Faragó a 72., Medgyesi h. Tóth A. a 84. percben.
Kiállítva: Dálnaki a 90. percben.

A bajnokság állása

1. Szolnok 20 15 2 3 33 – 14 47
2. Kecskemét 20 14 3 3 43 – 17 45
3. FTC 20 12 5 3 41 – 23 41
4. Vác 20 9 5 6 34 – 23 32
5. Makó 20 8 8 4 32 – 20 32
6. Kazincbarcika 20 8 6 6 26 – 25 30
7. Vecsés 20 7 8 5 28 – 26 29
8. Jászberény 20 7 7 6 17 – 17 28
9. Bőcs 20 7 6 7 32 – 25 27
10. Baktalórántháza 20 7 6 7 20 – 25 27
11. Cegléd 20 8 1 11 21 – 36 25
12. Orosháza 20 5 6 9 27 – 35 21
13. Tököl 20 5 3 12 17 – 39 18
14. BKV Előre 20 5 1 14 25 – 35 16
15. Tuzsér 20 4 4 12 16 – 36 16
16. Mezőkövesd 20 2 3 15 16 – 32 9

Olvasóink írták

  • 2. exluzer 2008. március 31. 20:10
    „Attila? Mi volt veletek?
    Na majd a Fradi ellen...
    Megy mindenki drukkolni neked.
    Galyatetőn felülünk a vonatra... Titim,Tatam,Titim, Tatam,...”
  • 1. realista 2008. március 31. 09:57
    „Egy kicsit kisebb arccal kéne a gyengébb csapatok ellen is pályára lépnie a Makónak, és akkor nem kéne a vereséget csak a bírók rovására írni. Meg voltak a helyzeteik, nem tudták őket kihasználni. Elképzelés nélkül, sértődötten nem lehet (és nem is szabad) nyerni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapaszkodik a Győr

A Soproni Liga 21. fordulója bővelkedett meglepetésekben. Pénteken Vágó Attila csapata Homma (volt… Tovább olvasom