Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

A makói örömbe üröm vegyült

A labdarúgó NB II keleti csoportjában 22 fordulót követően 25 pontjával a 11. helyen áll a Makó FC. Péntek délben nagy valószínűséggel „némi" módosításra kerül sor, a helyezés nem változik, viszont a zöld-sárgák rubrikájában már csak 22 pont szerepel majd. A gárda szerb védője, Szaveljev két tavaszi mérkőzésen is jogosulatlanul játszott.
Az egész ügy a Baktalórántháza–Makó meccs előtt kezdődött. Kolozsvári János kezdőnek jelölte Srdjan Szaveljevet, a szerb védő átöltözött, majd kifutott a többiekkel melegíteni. A meccs kezdésénél viszont már nem volt a pályán, helyette Puskás Csaba várt a bírói sípszóra. És itt érdemes egy pillanatra megállni. Erdős József vezette azt a találkozót, és míg a labdarúgók sprintekkel, nyújtásokkal készültek, addig ő átnézte a játékosok papírjait. Nem csak úgy tessék-lássék módon, hanem alaposan. Így pedig nem kerülhette el figyelmét, hogy Szaveljevnek ez év február 5-én lejárt a játékengedélye. A probléma nem ebből adódott, hiszen a makóiak parádés második félidőt nyújtva 0–2-ről fordítva végül 4–2-re nyertek. Csakhogy korábban, az első öt tavaszi meccs közül a Jászberény és a Fradi ellen is pályára lépett...

Hibázni emberi dolog

Magyar György csapatkapitány természetesen nem örül az elvesztegetett pontoknak, de esze ágában sincs pálcát törni Ménesi felett. „Tény, nem esett jól, nem jött jól ez a malőr a csapatnak, de hibázni emberi dolog, még ha ez néha a kelleténél nagyobb áldozatokkal is jár. Az elnök tett már annyit a makói futballért, hogy ezt a bakiját a fejfájára felvésnék. Az vesse rá az első követ, aki még életében nem hibázott."

– „Szerdzsónak" volt munkavállalási engedélye, a vízuma is meg lett hosszabbítva, de a játékengedélyénél ezt a műveletet elfelejtettük elvégezni – ismerte be Ménesi Gábor, az MFC elnöke. – Egyértelműen én vagyok a felelős a történtekért, ez az én saram. Borzasztóan bánt a dolog, nagyon megviselt, de most már nem tudom meg nem történtté tenni. A csapattól már elnézést kértem, kihasználva az alkalmat, az újság hasábjain keresztül a szurkolókat is szeretném megkövetni. Mentségem egyedül mindössze annyi, azt a munkát, amit társadalmi munkában végzek a csapatnál, a hozzánk hasonló NB II-es kluboknál hárman végeznek fizetség ellenében főállásban.

Arra a kérdésre, hogy ezek után mi lesz Szaveljevvel? – a következőt válaszolta az egyesület első embere: „Kiváltjuk a játékengedélyét, és ha az edző beteszi a csapatba, akkor már szombaton, a Szolnok elleni idegenbeli mérkőzésen szerelést ölt magára."


Döntés

Információink alapján pénteken tárgyalja a Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága a Makó FC ügyét. A testületben néhány évvel ezelőtt Kormányos Gábor, a CSLSZ főtitkára, a fellebbviteli grémium titkára is dolgozott. Az esettel kapcsolatban elmondta, sok jóra nem számíthatnak a zöld-sárgák.
– A szabály egyértelműen kimondja: azokon a mérkőzéseken, amelyeken jogosulatlanul pályára lép a játékos, a csapat által megszerzett pontot, pontokat el kell venni, plusz meg kell büntetni egy-egy pont levonásával. Lefordítva a Makó esetére ez annyit tesz, hogy a Jászberény elleni 3–3 miatt kettő, míg a Ferencvárossal szembeni 1–3 miatt egy pontot vonnak le a Maros-partiaktól. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilenc góllal verte a Pick Szeged a Dunaferrt

Magabiztos kilenc gólos győzelmet aratott a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Dunaferr elleni… Tovább olvasom