Délmagyar logó

2018. 09. 24. hétfő - Gellért, Mercédesz 12°C | 21°C Még több cikk.

A megyeegy második fordulójának rangadója Csongrád-Kunság Aszfalt

A második forduló mérkőzéseivel folytatódnak a hétvégén a Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmei. Ezúttal Gonda László (54), a Mórahalom U19- es csapatának vezetőedzője tippelt a mérkőzésekre. Gonda harmadik idényét kezdte meg Mórahalmon, előtte több mint négy évet a Szeged 2011 utánpótlásbázisán dolgozott, valamint Sándorfalván is jelentős időt töltött el, így rengeteg egykori tanítványa van ott a megyeegyes bajnokság pályáin hétről hétre.
Röszke (10.)-Zsombó (13.)
Szombat, 16 óra. Röszke, vezeti: Kovács Attila (Bereczki, Soós): 
– Jobban erősített a nyáron a Röszke, annak ellenére, hogy a zsombóiak leigazolták a tehetséges Rozs Ádámot.

Kiskundorozsma (4.)-Tiszasziget (1.)
Szombat, 17 óra. Kiskundorozsma, vezeti: Stefánovits Gábor István (Hágen, Szabó G.): – Szabó Zsolt, a hazaiak edzője nagyon jó barátom, ennek ellenére kötelező tiszaszigeti győzelmet várok a mérkőzéstől, mert a vendégek jól igazoltak a nyáron, lényegesen jobb a játékosállományuk a dorozsmaiakénál.

Székkutas (14.)-Szentesi Kinizsi (6.)
Szombat, 17 óra. Székkutas, vezeti: Mucsi Zsolt (Minda, Szalai): – A Székkutas hazai pályán egy pontra mindenképpen rászolgálhat, ha kijön a lépés nekik, akár még a győzelmet is megszerezhetik, de alapvetően ez egy döntetlenszagú mérkőzés.

HFC II. (11.)-UTC (12.)
Vasárnap, 17 óra. Hódmezővásárhely, vezeti: Kócsó Tibor Zsolt (Szöllősi, Bartucz): – Az előző idényben a lendületes vásárhelyi fiatalok megmutatták, hogy mire képesek, így úgy gondolom, ha sikerül felvenniük a bajnokság ritmusát, akkor megnyerik a mérkőzést. Az UTC fiatalított a nyáron, nekik még több idő kell, hogy összeszokjanak.

Szőreg (5.)-Makó II. (8.)
Vasárnap, 17 óra. Szőreg, vezeti: Brezovai Zoltán (Böszörményi, Kovács A.): – A Szőreget láttam játszani a nyáron, egész jó játékerőt képviselnek. Nem tudom, hogy a makói fiatalok mennyire tudják felvenni a megyei első osztály ritmusát, de összességében az egységesebb hazaiak felé billenhet a mérleg nyelve egy ki-ki meccsen.

Foliasplast-Bordány (15.)-Algyő (3.)
Vasárnap, 17 óra. Bordány, vezeti: Tihanyi Gábor (Lászlai, Bozóki): – A csongrádi meccs mellett ez is rangadó a fordulóban. A legnagyobb esélyt a döntetlenre látom, de a nagyobb rutin a bajnoki címvédő Algyő győzelmét jelentheti. Mindkét gárdában szerepel egykori tanítványom, remélem, közülük dönti el valaki a három pont sorsát, ha úgy alakul.

Szabadnapos: FK 1899 Szeged.
A hétvége rangadója

LABDARÚGÓ MEGYEI I. OSZTÁLY,  2. FORDULÓ. Szombat, 17 óra, Csongrád. Vezeti: Kiss Richárd.
Csongrád-Kunság Aszfalt-SZVSE

Keller Mihály, a Csongrád-Kunság Aszfalt vezetőedzője: – Izgalommal várjuk a szezonkezdetet az első fordulóbeli pihenőnap után, amelyen szeretnénk jól rajtolni, ebben pedig a vereség nem szerepel. Nagy változásokon mentünk keresztül a nyáron, a helyi fiatalokra épülve vesszük fel a versenyt az ellenfeleinkkel.

Terjéki Tamás, az SZVSE vezetőedzője: – Jó előjelekkel várjuk a csongrádi mérkőzést, mivel az eddigi tétmérkőzéseinken mindössze egy gólt kaptunk – legutóbb a szerdai kupameccsen is lenulláztuk az ellenfelet, a Szőreget. Még egy kicsit élesítenünk kell a csapaton, de mindenképpen azért utazunk Csongrádra, hogy megszerezzük a három pontot.

Gonda László tippje a mérkőzésre: – Egyértelműen az SZVSE a találkozó esélyese. Jól igazoltak, komolyabb célokat tűztek ki maguk elé a szezonra, így nem kérdés, hogy a szegedieknek simán el kell vinniük a három pontot Csongrádról, annak ellenére, hogy nem becsülöm le a hazaiakat.
A bajnokság állása
1. Tiszasziget 1 1 0 0 5 2 3
2. SZVSE 1 1 0 0 3 0 3
3. Algyő 1 1 0 0 3 1 3
4. Kiskundorozsma 1 1 0 0 2 0 3
Szőreg 1 1 0 0 2 0 3
6. Szentes 1 1 0 0 1 0 3
7. FK 1899 Szeged 1 0 1 0 1 1 1
Makó II. 1 0 1 0 1 1 1
9. Csongrád 0 0 0 0 0 0 0
10. Röszke 1 0 0 1 0 1 0
11. HFC II. 1 0 0 1 1 3 0
12. UTC 1 0 0 1 0 2 0
Zsombó 1 0 0 1 0 2 0
14. Székkutas 1 0 0 1 2 5 0
15. Bordány 1 0 0 1 0 – 3 0
 
További program

Csongrád megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság, 2. forduló, szombat, 17 óra: Baks–Nagymágocs, Apát-
falva–Mindszent, Balástya– Csengele, Üllés–Deszk, Tömörkény–Kiszombor. Vasárnap, 17 óra: SZVSE II.– Földeák, Mórahalom–Csanytelek, St. Mihály–Móravárosi Kinizsi.
Csongrád megyei IV. osztályú labdarúgó-bajnokság, 1. forduló, szombat, 17 óra: Csanytelek II.–Maros-menti UFC. Vasárnap, 10.30: Kecskési SE–Ópusztaszer, 17 óra: Kiskundorozsma II.–Móravárosi Kinizsi II., UTC II.–Szőreg, Derekegyház– Tömörkény II., Domaszék– Szatymaz, Újszentiván–Maroslele. Szabadnapos: Fábiánsebestyén.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

PickBall-kupa: Szeged-Veszprém elődöntő lesz pénteken az újszegedi sportcsarnokban

PickBall-kupa: Szeged-Veszprém elődöntő lesz pénteken az újszegedi sportcsarnokban
A PICK Szeged az A csoport második helyén végzett ma a II. PickBall Extra Ifi kézilabdatornán az… Tovább olvasom