Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

A nehezebb ágon a Pick

A Pick Szeged vasárnapi komlói győzelmével kialakult a férfi kézilabda NB I rájátszásának elődöntője. Mint ahogyan az alapszakaszban, úgy a legjobb nyolc küzdelmében sem született meglepetés. A folytatásra azonban két hetet várni kell.
Andjelkovics a szerb válogatottal vesz részt a húsvéti tornán Fotó: Gyenes Kálmán
– A tervünk szerint alakult a Komló elleni negyeddöntő, hiszen két mérkőzést terveztünk, s szegedi győzelmünk mellett a visszavágón is nyerni tudtunk – mégpedig egy pillanatig sem veszélyeztetve sikerünket – állapította meg Kovács Péter, a Pick Szeged edzője. Mit is mondhatott volna mást a szegedi tréner, hiszen annyira kimagaslik a három úgynevezett nagy a mezőnyből, hogy a mögöttük végző csapatoknak még esélyük sincs arra, hogy igazán megszorítsák őket. S ez a magyar férfi első osztályú bajnokság legnagyobb hibája. Néhány évvel ezelőtt el tudott csenni egy-egy pontot, vagy akár kettőt is néhány lelkes együttes, mint a Nyíregyháza, az Elektromos, a Debrecen, vagy még említhetjük a Ceglédet és a Szolnokot is.

– A Komló is bebizonyította, hogy a nagyon lelkes hazai szurkolótáborával a háta mögött sem tud igazán megszorítani bennünket. Pedig nekünk sem kellett megszakadni a sikerért, s a második vonallal is simán nyertünk – értékelte a komlói játékot a szegedi tréner.

A folytatás azonban már nem lesz ennyire sétagalopp a Pick Szeged számára, hiszen az alapszakaszban megszerzett második helye azt jelentette, hogy a Dunaferr ágára került. Imre Vilmos együttese pedig mindig kellemetlen ellenfél tudott lenni, különösen hazai pályán nehezítheti meg Mezeiék dolgát.

Tulajdonképpen nagyobb arra az esély, hogy három mérkőzésen dől el a döntőbe kerülés, mint annak, hogy Szeged után Dunaújvárosban is Pick-győzelem születik. Még szerencse, hogy a mindent eldöntő összecsapásra az újszegedi sportcsarnokban kerül sor. Mint ismert, itt még soha nem sikerült nyerniük a vasgyáriaknak. A másik ágon Veszprém– PLER-Airport párharc lesz, amely Zdravko Zovko csapatának egy erősebb edzésnek számít.

A folytatásra két hetet kell várni, mivel a válogatottnak úgynevezett húsvéti tornája lesz a Szerbia és Montenegró, valamint az osztrák nemzeti együttessel. Ezért a Pick Szeged címeres mezesei, Ilyés, Vadkerti tegnap a magyar felnőtt, míg Andjelkovics a szerb válogatotthoz utazott. Ez utóbbi nélkülözni kényszerül Ratko Djurkovicsot, hiszen a védőspecialista Veszprémben az oldalára kapott nagy ütés miatt nem tudja vállalni a játékot, míg Milorad Krivokapics lemondta válogatottságát. A Pick Szegedből négy fiatal – Kiss Olivér, Lele Ákos, Valaczkai Attila és Vancsics János – pedig meghívást kapott a Cipruson Eb-selejtezőt játszó magyar juniorválogatottba.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megállíthatatlan a Makó

A labdarúgó NB II 18. fordulójában is folytatta káprázatos tavaszi menetelését a Makó FC. Hadárék a… Tovább olvasom