Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

A Pick-fanatikusok nélkül 11 éve is nehezebb lett volna

A Pick Szeged történetének első, 1996-os bajnoki aranyérme után, tizenegy esztendőt kellett várniuk a szurkolóknak, hogy a kedvenc csapatukkal újabb magyar bajnoki címet ünnepelhessenek. Akadnak olyan szerencsés drukkerek, akik mindkét sikert a helyszínen élhették át.
A Pick Szeged egyik törzsszurkolója, Ginál János több mint egy évtizede szervez buszos túrákat azoknak a fanatikusoknak, akik a világ végére is elkísérnék kedvenceiket. A klub történetének első magyar bajnoki címének bezsebelésekor nem kellett messzire gurulniuk: tizenegy éve az aranyérem sorsa Dunaújvárosban dőlt el, ahová öt-hat busszal és több tucat gépkocsival érkeztek a szegedi drukkerek. – Mondanom sem kell minden jármű dugig megtelt. Mindannyian ki voltunk éhezve a sikerre. Úgy néztünk ki, mint egy hirdetőoszlop: tetőtől talpig a csapat főszponzorának az emblémájával díszített mezekbe, zászlókba és sálakba burkolóztunk.

Az újvárosi meccsen aztán nem kellett tövig rágniuk a körmüket: a Pick végül magabiztosan, öt góllal verte meg a riválisát, így kezdődhetett az örömünnep. A szegedi szurkolók a csarnokban és a buszoknál is hosszasan ünnepelték a kedvenceiket. Jó néhány palack pezsgő is előkerült. – Hazafelé már gyorsabban haladtunk, hogy odaérjünk a Széchenyi téri fiesztára. A busz ablakain kihajolva lengettük a zászlókat, mámorban úszva vonultunk be a térre – merengett el János, aki az idén kevésbé bízott a bajnoki címben. – Matics kurázsija lendítette előre a csapatot. A Dunaferr elleni ki-ki mérkőzésen mi már üzemi hőfokon égtünk, amit sikerült is kihasználnunk a finálé első összecsapásán, Veszprémben.

A soltiak is a Pickért szorítottak

Tizenegy évvel ezelőtt meglehetősen lassan cammogott a Ginál János szervezte szurkolói busz a célja felé. A sofőrt nem a tömött kocsisorok tartották fel, hanem a saját utasai, akik majd minden település kocsmájánál szusszantak egy keveset. Solton két, enyhén becsípett, helyi sublenc csapódott hozzájuk, mondván ők is szívesen szurkolnának a Pick sikeréért. Nos, kiderült, hogy vehemensebbek voltak, mint a leghangosabb szegedi drukkerek.
Egy másik fanatikus, Rácz Péter a nyolcvanas évek végétől, középiskolás kora óta jár a Pick meccseire. Még a mostani sportigazgatót, Lele Ambrust is látta játszani. Sokszor külföldre is elkísérte őket, és '96-ban is ott volt Újvárosban. – Az akkori aranyérmes csapatból ketten, Mezei Ricsi és Bajusz Sanyi maradtak meg hírmondónak. A mai napig ők, és Berta Robi a kedvenceim – árulta el a férfi, aki féltve őriz egy sálat, amelyet még az első bajnokságot nyert csapat játékosai láttak el a névjegyükkel. Péter a mostani, Veszprém elleni összecsapást a televízión keresztül figyelte, ugyanis hat óráig dolgozott. – Robogóval gyorsan hazaértem Dorozsmára, így nem sok mindenről maradtam le. A meccs végén felültem a kismotorra és meg sem álltam a Széchenyi térig, hogy együtt ünnepelhessek a fiúkkal.

Sokan azt gondolják, hogy a szurkolás a férfiak kiváltsága. Pedig nem egy hölgy akad, aki él-hal a Pick Szegedért. Mézes Ágnes maga is kézilabdázott. A megyei első osztályban még a Cserepes soron vívták a rangadóikat. Kezdetben egy szál magában járt a mérkőzésekre, de idővel az urát is megfertőzte. Manapság a családi programokat is a meccsek időpontjához igazítják. – Az 1996-os sikernél csak a mostani volt nagyobb élmény. 57 évesen úgy fújtam a dudát, mint egy kisgyerek. Igaz, két nap is eltelt, mire újra rendesen hallottam. De bánja a fene, csak ne kelljen megint tizenegy évet várnunk az újabb bajnoki címre!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsúzni csak szépen

Ma este fél héttől vívja idei utolsó hazai mérkőzését az alsóházi rájátszásban a Bodrogi… Tovább olvasom