Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

A Pick várja a szurkolóit

Holnap 13 órakor a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntő keretében a spanyol Valladolidot fogadja a Pick Szeged. A spanyol szurkolók kilencven százaléka bízik csapata továbbjutásában, de ebbe egészen biztosan beleszólnak a szegedi kézilabdások is.
Rájár a rúd a Pick Szegedre, pedig ezen és a következő hét végén teljes csapatra lenne szüksége Zoran Kurtes edzőnek. A Valladolid elleni két nyolcaddöntő mérkőzés ugyanis nem tűnik sétagaloppnak.

– Mindent tudunk az ellenfelünkről. Kielemeztük erényeiket, de a legnagyobb bajunk magunkkal van: szinte már sorscsapásként üldöz bennünket a sérülés – mondta Zoran Kurtes edző, aki megjegyezte, nagyon kéri a drukkereket, hogy olyan hangulatot teremtsenek a csarnokban, amely feldobja a szegedieket, ugyanakkor sokkolja az ellenfelet. – A legfontosabb elvárás, hogy kevés hibával, nagy lelkesedéssel és maximális erőbedobással küzdjön mindenki.

Az utánpótlás serlege

A Tisza Volán SC elnöksége nem hagyja elsorvadni azt a szép hagyományt, hogy a legtehetségesebb utánpótlás játékosait megjutalmazza, ezért úgy döntött, hogy az elhalálozott volt kitűnő játékosairól nevezi el a serlegeket, s azok megvásárlását pedig ajánlkozókra bízza.
A 8–9 évesek Tisza Volán SC vándorserlegét a Metáll Üzletház Kft., a 10–12 évesek Szabó „Zsák" László emlékére alapított trófeáját a megyei kézilabda-szövetség, a 13–14-évesek Noel József vándorserlegét a KEKON Kft., a 15–16 évesek Tóth Géza kupáját Tóth József önkormányzati képviselő, s a 17–18 évesek Badó László emlékserlegét a Tisza Volán Zrt. ajánlja fel.

Az ellenfél ma 17 óra körül érkezik Szegedre. Elfoglalja a szállását a Novotelben, majd este fél nyolctól edzést tart az újszegedi sportcsarnokban. A Valladolid jelenleg 18 ponttal az 5. a spanyol bajnokságban. A listavezető Pamplonának 25 pontja van. A klub honlapján készült szavazáson szurkolói több mint 90 százaléka gondolja úgy, hogy túljut az együttes a Pick Szeged gárdáján.

A Valladolid az elmúlt három évben a KEK küzdelmeiben indult. A klub történetének legnagyobb sikere, hogy tavaly a KEK- döntőig jutott, ahol azonban az orosz Chehovsky Medvedivel szemben 61–60-as összesített gólkülönbséggel alulmaradt.

Az újszegedi sportcsarnok kapuját vasárnap 11 órakor nyitják ki, s ettől kezdve korlátozott számban még lehet belépőt vásárolni.

A szegedi drukkerek ott akarnak lenni a következő hétvégi spanyolországi visszavágón is. Ginál János december 7-i indulással és 12-i visszaérkezéssel 59 ezer forintos részvételi díjjal buszos túrát szervez. Jelentkezni lehet vasárnap 15 óráig a 30/555- 0981-es telefonon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Itt lesz a hazai dzsúdóelit

A hazai dzsúdóelit részvételével igen színvonalas csapatbajnokság elé néz a Szegedi Judo SE, amely… Tovább olvasom