Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

A Professzor játszani akar

Daniel Andjelkovics, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának irányítója a Komló elleni bajnoki mérkőzés előtt sérült meg. A Tisza-parti együttes karmesterének lágyékhúzódása szépen gyógyul.
A Löwen elleni BL-meccsen nagyon hiányzott Daniel Andjelkovics, a Pick Szeged irányítója, motorja, esze. A Professzor becenévre hallgató játékos a Komló elleni bajnoki előtt egy edzésen sérült meg, lágyékhúzódást szenvedett. A német gárda ellen melegített, de nem tudott játszani. Belgrádban két napig kezelték, Szegeden pedig az új klinikán Thékesné Cini nénihez jár gyógytornára.

– A belgrádi kezelés rengeteget jelentett – kezdte a beszélgetést a közönség legnagyobb kedvence. – Talán sokan emlékeznek rá, hogy két éve Ratko Djurkovics vádlisérülést szenvedett, majd elment a szerb doktornőhöz, és a kezelés olyan hatékonynak bizonyult, hogy tudott játszani a bajnoki döntőn. Ez egy elektromos izomstimulálás. Nagyon remélem, hogy továbbra is szépen javul. Sokat köszönhetek Cini néninek is, vízben tornázunk, illetve különböző kezeléseket kapok.

A Pick Szeged sztárja szépen gyógyul. Fotó: DM/DV
Daniel Andjelkovics, a Pick Szeged sztárja szépen gyógyul.
Fotó: DM/DV

Szombaton a Zagreb lesz a Bajnokok Ligája H csoportjában a Pick ellenfele. A világ egyik legjobb játékoskeretével rendelkező alakulata.

– Ma dől el, hogy tudom-e vállalni a játékot. Megpróbálok élesben edzeni. Úgy gondolom, nagyobb esélyünk van a horvátok ellen, mint a németek ellen volt. Balicsék ugyanis hasonló felfogásban játszanak, mint mi, nem rohannak hatvan percen keresztül, mint azt a Löwen tette. Nagyon szeretnék ott lenni a csapatban, és győzelemre vezetni a Picket.

A Budapest Bank férfi kézilabdaliga tegnapi rangadóján: Dunaferr-MKB Veszprém 22–28 (10–13).

Olvasóink írták

  • 12. belabacsi 2008. október 17. 16:46
    „mar amikor szegedre kerult andjelkovics megirtam hogy vele bajnok lesz a pick,be is jött a tippem!igaz nem ide irtam. szoval vessz-p-rém-iek minek irogatnak ide?magukat égetik csak.”
  • 11. love 2008. október 16. 13:05
    „palermo!

    az a Te dolgod, h kit ismersz. Az meg az én dolgom, h én kit ismerek.”
  • 10. _csucsu_ 2008. október 16. 12:34
    „palermo!

    Örülünk neki!:)”
  • 9. palermo 2008. október 16. 11:38
    „én egy Professzort ismerek:Andrea Pirlo!”
  • 8. love 2008. október 16. 10:55
    „Hajrá Pick Szeged!
    Meglátjuk, h milyen játékot tudnak produkálni és az mire lesz elég. Remélem, h a győzelemre.”
  • 7. _csucsu_ 2008. október 16. 10:42
    „az igazság!
    Csak elmondom,nem Ő találta ki magának,hanem a csapattársai.......mivel van egy stílusa,kicsit okoskodó,és a precízségre törekszik...ezért kapta a professzor nevet!
    Nem ő találta ki magának!!”
  • 6. balazs_88 2008. október 16. 10:40
    „Sztem meg nemkell még lemondani a BLről, Harjá Pick!”
  • 5. az igazság 2008. október 16. 10:36
    „szégyen hogy egy iylen iskolázatlan játákost Professzornak hívnak. Ja, hoyg ezt ő maga találta ki saját magának? az meg a legszégyenteljesebb.”
  • 4. napraforgo85 2008. október 16. 10:31
    „Persze..ép eszű ember szurkol minden magyar csapatnak, ha nemzetközi porondon játszik..csak ezt nem mindenki fogja fel..és a mai szurkolók nagy részének abból áll a szurkolás, h szidja a másik csapatot..”
  • 3. Pick Szeged fan 2008. október 16. 10:15
    „A Kek-ben alig van jó csapat a német 5 és spanyol 5. helyezett csapaton kívül meg rajtunk kívül(ha oda kerülünk) nincs jó csapat igazából.Szerintem a 4 közé játszi könnyedséggel be lehet jutni de a döntőbe és megynerni a kek-et sem megoldhatatlan feladat.Hajrá Pick megnyerjük a kek-et.Én azért sportszerű vagyok és azért is szurkolok,hogy a Veszprém érjen el valami jó helyezést idén a bl-ben.Jövőre meg rajtunk a sor.”
  • 2. _csucsu_ 2008. október 16. 08:53
    „Hajráááá Pick Szeged!
    Ez még meglehet szombaton!!!!!
    Mi ott fogunk szurkolni,az tuti!!!!!!!!!”
  • 1. Tök mindegy, h ki... 2008. október 16. 07:47
    „Ez a hajó már elúszott. Nem gond, megnyerjük a KEK-et. :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma 17.30-tól ünnepel a Szegedi Építők női csapata

1988. október 10., hétfő: „BEK-győztes a Szegedi Építők". 1988. október 13., csütörtök:… Tovább olvasom