Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

A Szegednek áll a zászló

Vasárnap zárul a férfi vízilabda OB I alapszakaszának első köre. A 11. fordulóban a szentesi ligeti uszodában rendezik (18 óra) a szomszédvárak csatáját, a Legrand–Szeged Beton megyei derbit. Az esélyeket illetően meglepetés lenne, ha a vendégek pontot veszítenének.
Azt még a legelvakultabb szentesi pólódrukkerek is elismerik, a Szeged jobb, erősebb csapattal rendelkezik, mint a Legrand. A tabella nem csal, elég arra csak egy pillantást vetni. Amíg tíz meccs alatt Baksa Lászlóék nyolcszor nyertek, Horváth Tamásék ugyanennyiszer kaptak ki. Minden a szegediek sikere mellett szól, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a felek legutóbbi két, Szentesen rendezett bajnokiját jókora meglepetésre a Legrand nyerte.

– Azt most is megígérhetem, hogy megpróbáljuk a lehetetlent, de ebből mi sül majd ki, arról fogalmam sincs... – mondta nagy sóhajtás közepette Berki András, a Szentes trénere. – Nem elég, hogy nálunk jóval erősebb együttessel kell játszanunk, még balszerencsések is vagyunk. Vígh Robinak becsípődött az ideg a derekába, csak beinjekciózva tudna játszani, Baranyi Zoli pedig a hét közepéig 39 fokos lázzal az ágyat nyomta. És akkor még nem szóltam szerb játékosunkról, Acsimovról, akinek komoly családi gondjai vannak, emiatt hazament Becsére, a héten először csak csütörtök délután találkoztam vele. A három srácból kettő állandó kezdő, egy pedig az első csere a csapatban. Ezek után mit mondhatnék az esélyekről? Természetesen bármilyen összeállításban is vesszük fel a küzdelmet a Szegeddel, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy szoros meccset játsszunk.

Kétszer is Borult a papírforma

Szentesen mindig az „Év mérkőzésének" számít, amikor a legrandosok a Szegedet fogadják a ligeti uszodában. Ilyenkor nem számít, hogy a két csapat hogy áll a bajnokságban, ki milyen célokért harcol. A felek legutóbbi két szentesi összecsapása a jó példa erre, hiszen mindkettőn borult a papírforma. 2004. december 18-án hiába volt öt, 2006. március 18-án pedig tizenegy ponttal többje a Betonnak, mégis a Kurca-partiak nyertek 7–5-re, illetve 7–4-re. Mindkét eredmény jókora meglepetésnek számított, úgyhogy hiába lényegesen jobb, nagyobb tudású a Szeged játékosállománya, a kilencedik győzelme begyűjtéséhez végig fegyelmezetten, jól kell pólóznia.

A „gondok" címet viselő fejezetet még azzal egészítette ki a szakember, amikor csütörtökön délben megtudta, hogy viharriadó miatt az aznap esti edzést el kellett halasztani – jobb híján –, kínjában nevetett...
A másik oldalon, a Betonnál Gyöngyösi András edző egészséges önbizalommal várja a találkozót.

– Tiszteljük a Szentest, eszünk ágában sincs lebecsülni, tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire készül ellenünk – nyilatkozta a neves szakember. – Az összecsapás ugyan megyei rangadónak van kikiáltva, de a favoritnak mi számítunk. A Legrandnak 6, nekünk 16 pontunk van, ők a kilencedikek a tabellán, mi a harmadikok. Ami viszont nagyon fontos: a külső tényezőket maximálisan ki kell tudnunk kapcsolni, nem szabad velük foglalkoznunk. A ligeti uszodának sajátságos atmoszférája van, a drukkerek remek hangulatot teremtenek. Ismerjük a körülményeket, a Szentest, úgy kell vízbe ugraniuk játékosaimnak, hogy jó játékkal nyerjenek. Ahhoz, hogy megőrizzük harmadik helyünket, nem szabad botlanunk. A jövő héten megint eljön hozzánk kétkapuzni az Euroliga-résztvevő Partizan Beograd, azaz a világ- és Európa-bajnok szerb válogatott otthon játszó része. A jeles rivális újboli látogatása csapatunk értékét jelzi, önbecsülését növeli, amiből erőt meríthetünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Izgalmas első nap a Ferroép-kupán

A zentai Földeák Ervin vezet az első nap után a Ferroép-kupa nemzetközi A kategóriás férfi… Tovább olvasom