Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

A Szent Jakab-út tanulságai

852 kilométert gyalogolt olykor szó szerint hóban, fagyban Molnár András, a szegedi származású válogatott kosárlabdázó, aki barátnőjével, Vida Annával teljesítette az El Camino zarándokutat. A spanyolországi kaland során új embereket ismertek meg, betekintést nyerhettek a helyiek vallásosságába, finom vörösborokat kóstoltak, és életre szóló élményekkel gazdagodtak.
El Camino, azaz a Szent Jakab-út. Egy zarándokút Spanyolországban, amelynek végállomása Santiago de Compostela – a hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Szent Jakab apostol földi maradványai. 852 kilométer hosszú, amelyet körülbelül harminc nap alatt tesznek meg gyalogszerrel a vállalkozó kedvű utazók. Ezt a távot teljesítette Molnár András, a szegedi származású válogatott kosárlabdázó, aki párjával, a szintén kosaras Vida Annával (a Szedeákban játszó Vida Máté testvérével) indult útnak május 17-én.

– Nem mondom, hogy nem volt folyamatos izomlázunk, de más jellegű mozgás volt ez, mint egy kosárlabdaedzés – senki nem kiabált például utánunk, hogy gyorsabban sétáljunk. Amikor pedig láttuk, hogy egy 70-80 esztendős nénike bucira dagadt térdekkel megy mellettünk, mi sem nyavalyoghattunk – mondta viccelődve Molnár András.

– Naponta harminc kilométert sétáltunk, egy térkép segítségével találtuk meg az út mentén kialakított szállásokat. Lelkileg hatalmas feltöltődést jelentett a zarándokút.

Molnár András és barátnője, Vida Anna 32 napig gyalogolt Spanyolországban. Fotó: DM/DV
Molnár András és barátnője, Vida Anna 32 napig gyalogolt Spanyolországban.
Fotó: DM/DV

A kosaras pár kettesben indult, ám időközben egy egész kis csapatuk alakult. Heten csinálták végig a távot: egy német, egy ausztrál, egy olasz–skót, egy vietnami és egy thaiföldi társ csatlakozott hozzájuk.

– Naponta átlagosan 6-8 órát sétáltunk. Amikor jól haladtunk, előfordult, hogy már 5 óra után megérkeztünk a szálláshelyre, de olyan is volt, hogy duplaennyit kutyagoltunk. Mivel heten voltunk, nem mindig volt könnyű fekhelyet találni – amikor 35 kilométer után odaértünk egy kinézett szállásra, és ott közölték, hogy legközelebb csak a hét kilométerre lévő faluban alhatunk, az azért nem esett jól. Általában egy közepesnél rosszabb színvonalú kollégiumi szobához hasonló helyen aludtunk, de a szállásoknak ennek ellenére is kitűnő hangulatuk volt – mesélte.

Hűséges Sopronhoz

Molnár András hűséges maradt Sopronhoz: a válogatott játékos július elején újabb egy évre aláírt a tavaly a bajnokság 9. helyén végző együttesnél.

– Augusztusban kezdjük majd a felkészülést, addig pedig gyógytornára járok, hogy a tavalyi sérülésem után százszázalékos állapotba kerüljek a rajtra – mondta Molnár András, akinek két öccse közül a 2012-ig a Szedeákban játszó Miklós továbbra is szünetelteti pályafutását, és Angliában dolgozik, míg Bence egyéves soproni kitérő után visszatér Szegedre.

András remek élményekkel gazdagodott. Csodálattal mesélte például, hogy Spanyolországban mennyire tisztelik a vallást – volt olyan település, ahol alig laktak húszan- harmincan, ennek ellenére egy akkora templomuk volt, mint a szegedi dóm.

– Három dolog minden faluban volt: templom, fogadó és kocsma. Miután letudtuk a napi sétát, rendeztük a felszerelésünket, és hozzátartozott a délutánokhoz a kiváló helyi vörösborok kóstolása is. Hamar összerázódott a csapatunk, rengeteget meséltünk, tanultunk egymástól. Amikor Pankával pakoltunk, nem volt egyszerű dolgunk, egy hétkilós hátizsákba kellett beférnünk – ez nyilván egy nőnek még nehezebb feladat. Mindössze három váltás ruhát vittünk, ezeket mostuk rendszeresen. Ennek ellenére az út alatt rájöttünk, hogy még így is sok felesleges dolgot vittünk. Ezeket legtöbbször otthagytuk az előző napi szálláson, hogy ha valakinek, aki utánunk érkezik, szüksége van rá, segítsünk neki – emlékezett.

Az időjárás nem volt kegyes hozzájuk: bár inkább a hőségtől féltek, már rögtön a második napon tizenöt centis hóban kellett haladniuk, úgy, hogy meleg ruhát alig vittek magukkal. Reggelente sokszor fagyott még, amikor indultak.

– Vittünk ugyan telefont, de csak ritkán kapcsoltuk be – nem is hiányzott. Huszonkilenc nap alatt értünk oda Santiago de Compostelába, majd még három napig sétáltunk, mire eljutottunk a tengerhez. Rengeteget tanultunk ebből a bő egy hónapból. Életre szóló élmény volt – fejezte be Molnár András.

Olvasóink írták

  • 3. Zoan1 2013. július 22. 10:10
    „Egy film a zarándokútról: http://www.filmkatalogus.hu/Vandorut--f31153 Érdemes megnézni!”
  • 2. Jeti00 2013. július 21. 11:18
    „ez ám a túra :)”
  • 1. Óperenciás 2013. július 21. 09:58
    „Egy nagyon jó fotókkal, illusztrált napló az El Caminoról:

    http://www.mars3696.hu/camino/almenufelulet.php?belepo=27307895253381292700080020422008090757330&pill=kezdooldal&ktoeta=”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vizes vb: Olasz Anna 12. lett 5 kilométeren, büdös vízben

Olasz Anna a tizenkettedik helyen végzett az 5 kilométeres nyílt vízi úszásban a Barcelonában zajló… Tovább olvasom