Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

A szentesi szív remek diadala

A rájátszás szempontjából fontos mérkőzést játszott Szolnokon a Pendola Szentes Elektroglob. Mivel a Kurca-parti együttes nyert 11–10-re, nagy lépést tett afelé, hogy az 5–8. helyért játszhasson.
A pénteki fordulóban mindkét csapat vesztesen hagyta el a medencét. A Szolnok otthonában a Szeged bizonyult jobbnak, míg Szentesen az aranyérmes álmokat szövő Eger diadalmaskodott. A két legyőzött szolnoki találkozója nem volt tét nélküli, hiszen amelyik csapat nyer, az nagy valószínűséggel folytathatja a legjobb nyolc között, míg a vesztes a kiesés elkerüléséért mérkőzhet. Az óriási tét az első másodpercektől fogva szinte tapintható volt. Mindkét csapat óriási akarattal küzdött. A Szentes eredményes támadójátéka következtében kétgólos előnyt szerzett, s azt az első negyed végéig megtartotta a mintegy száz szentesi drukker nagy örömére. A második és harmadik játékrészben magára talált a hazai együttes, s az utolsó negyedet kétgólos előnnyel kezdte Lukács Dénes edző gárdája. A döntő játékrészben a szentesi drukkerek hathatós támogatásával apait-anyait beleadtak a Kurca-parti játékosok, és egymást felülmúlva a maguk javára fordították a mérkőzést.

Berki András: – Győzni mentünk Szolnokra, s ezt a tervünket valóra is váltottuk. Ezért minden játékosomat dicséret illeti. Köszönjük a drukkereinknek a nagyszerű biztatást.

A mérkőzés jegyzőkönyve

Szolnok–Pendola Szentes Elektroglob 10–11 (2–4, 3–1,
4–2, 1–4)

ING férfi vízilabda OB I, 20. forduló. Szolnok, 300 néző. Vezette: Kiszeli, Molnár.
Szolnok: GYÖRKE – Kistamás , CSEH 2, Hangay Z. 1, Balogh Z. 2, Hangay R. 1, Pásztor. Csere: Bártfay, Csányi, KOVÁCS G. 4, Plézer, Gyurováth, Hegyvári, Molnár A., Tanamura (kapus). Edző: Lukács Dénes.
Szentes: HORVÁTH – MAKLÁRI 1, PAPP 1, TORDAI 1, JAKSA 1, SZABÓ, VÍGH 1. Csere: JÓZSA 1, CSENTE 1, SZABÓ 2, TURZAI 2, DÖBRÖSSY, ZSIVANOVICS. Edző: Berki András.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ferroép-Szeged: Jöhet a ZTK!

Ráhangolódásnak tökéletes volt a Ferroép-Szeged férfi tekecsapatának szombathelyi bajnoki mérkőzése.… Tovább olvasom