Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

A szerb élvonalban indul a Tisza Volán jégkorongcsapata

A Tisza Volán-Szegedi Vízmű felnőtt férfi jégkorongcsapata a most következő idényben a szerb élvonalban indul, ugyanis csak két csapat nevezett a magyar OB II-es bajnokságba - derült ki a klub ma délutáni sajtótájékoztatóján.

A Tisza Volán jégkorong szakosztálya sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy ez az idény más lesz, mint az eddigiek.

- Amikor hat csapatos OB II volt, nem bővült tovább a mezőny, sőt apadt, az előző idényben csak a Debrecen, a Dunaújváros II és a Szeged indult. A Dunaújváros idén kilépett, két csapatos bajnokságnak pedig nem láttuk értelmét, így a Debrecenhez hasonlóan a junior bajnokságban szerettünk volna indulni, de ezt a kérést a szövetség elutasította, ekkor került képbe a szerb vonal - árulte el Lippai Pál szakosztályvezető.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy gyorsan zajlottak a tárgyalások, a jégkorong szakosztály vezetői a múlt héten egyeztettek az ügyben Belgrádban, most pedig már biztos: a Tisza Volán-Szegedi Vízmű felnőtt férfi jégkorongcsapata a szerb első osztályú bajnokságban szerepel a 2013/14-es idényben.

- Velünk együtt nyolc csapatos bajnokság lesz, majd az első négy vesz részt a rájátszásban, ahol két nyert mérkőzéssel lehet döntőbe jutni. Szeretnénk a playoff-ba kerülni, de ezért meg kell harcolni, a mezőny ugyanis erősebb a magyar második vonalnál, a szerb U20-as válogatott például nagyon komoly erőt képvisel. Külön öröm, hogy a bírók magas színvonalon vezetik a mérkőzéseket, ezt már korábban személyesen is láttuk - mondta Lippai, majd hozzátette: nagy öröm, hogy a felnőttek mellett négy korosztályban is indítanak együtteseket, akik természetesen a magyar pontvadászokban fejlődnek tovább.

A drukkerek miatt a klub mindenképp szerette volna, hogy a szerb csapatok elutazzanak Szegedre.

- Rábeszéléssel és szövetségi segítséggel ezt meg tudtuk oldani, így hét alapszakasz meccs garantált a műjégpályán, majd remélhetőleg playoff mérkőzésekre is jöhetnek a szurkolóink, a találkozók megtekintése pedig ezúttal is ingyenes lesz - mondta Kalocsa László vezetőedző, aki tájékoztatott: a bajnokság programja még nem ismert, de minden mérkőzés szombaton lesz - kivéve az U 20-asok elleni, amit vasárnap rendeznek -, valószínűleg délután 5 vagy 6 órai kezdéssel és lehetőleg akkor, amikor a Pick Szeged idegenben szerepel.

- Ma délelőtt még azt hittem, hogy erősek leszünk, de jött a tájékoztatás, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a kettős igazolásokat már nem fogadják el, így még dolgoznunk kell a keret erősítésén - nyilatkozta a mester, aki mellett Csiki Csaba, Balázs Csongor és Szabó Krisztián vesz részt a szakmai munkában.

A klubvezetés hangsúlyozta, hogy a szegedi műjégpályán hétfőn és kedden délután 5 és 6 óra között lehet jelentkezhetnek edzésre a sportág iránt érdeklődők, akiknek felszerelést is biztosítanak. Szombaton mini tornát is rendeznek a pályán, ahol több száz gyerek játszik egy napon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra képernyőn a történelmi Szeviép-siker

A Retro Aréna péntek esti adásában a Szeviép-Szeged női kosarasainak egyik győztes… Tovább olvasom