Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

A Szeviép-Szeged bajnokiján a védekezés még akadozott

Ahogy az elvárható volt, magabiztos, fölényes győzelemmel mutatkozott be az Uniqa NB I A csoportos női kosárlabda-bajnokságban hazai környezetben a Szeviép-Szeged. Fodor Péter együttese könnyedén verte a Vasast.
Kedves kis ünnepség vezette be a Uniqa NB I A csoportos női kosárlabda-bajnokság második fordulóját. A Szeviép-Szeged csapatkapitánya, Fürész Emőke egy kis ajándékkal kedveskedett Izsák Juditnak, aki a nyáron a Vasas-Csata DSK együttesébe igazolt.

– Egy év múlva visszavárunk! – ez volt az a kis mondat, amit az egykori csapattárs fülébe súgott. Izsák tanulmányai miatt távozott a fővárosba, így nem elképzelhetetlen, hogy a következő idényt ismét a Tisza-parti gárdában kezdje. Török Szilvia viszont a kispadról tapsolt az ajándék átadásakor, a válogatott irányító sérülése nem jött rendbe, nem vállalta a játékot.

Kovács Krisztina mutatta meg, érdemes volt leigazolni, a bedobó remek pontokat szerzett, így gyorsan meglépett a Szeviép. Sajnos védekezésben többször is hibáztak a hazaiak, amit Fodor Péter egy gyors időkéréssel próbált meg rendbe tenni. Ez remekül sikerült, a csereként pályára lépő Szlimák révén 15 ponttal lépett meg az első negyedben a Szeviép. Hiába kapott vastapsot a nézőktől a Tisza-parti gárda, gyatrán kezdte a második negyedet. Ismét egy időkérés rázta fel a társaságot, és a centerposztról elért kosarakkal sikerült tartani a megszerzett előnyt. Nem is a támadásvezetéssel volt a gond (húsz perc alatt 59 százalékos volt a hazai mutató), hanem a lepattanózásban, hiszen ebben csak 16:12-re vezettek a szegediek.

Jót tett a szünet, három percig nem talált a gyűrűbe a Vasas, közben pedig kilenc hazai pont született, különösen Kajdacsi játszott eredményesen. Jött egy újabb hullámvölgy, és követte még egy, ami miatt a fővárosiak belelkesedtek. Szondy vezérletével fokozatosan feljöttek, és végül megnyerték ezt a negyedet. Fodor Péter nem volt jókedvű, hiszen védekezésben gyenge produkciót nyújtott csapata. Szerencsére az utolsó negyed több örömre adott okott, ekkor már szép támadásokat vezetett a Szeviép, és a védekezése is összeállt. Vrancseva zseniális passzokkal hozta helyzetbe a társakat, Tomova és Kajdacsi pedig értékesítette a ziccereket. A végén a közönség is mosolygósan távozott, hiszen sima hazai győzelem született.

Fodor Péter: – Sajnos csak részben valósítottuk meg azokat a taktikai feladatokat, amit kértem a csapattól, de a lényeg, hogy végül magabiztosan hoztuk a meccset.

Szeviép-Szeged - Vasas-Csata: 86-63

Uniqa NB I A csoportos női kosárlabda-bajnokság, II. forduló, újszegedi sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Gál, Balogh.
Szeviép-Szeged: VRANCSEVA 15/3, Fürész 1, Kovács 16/6, TOMOVA 18/3, KAJDACSI 17. Cserék: Szlimák 13/9, Russai 4, Reiner 2. Edző: Fodor Péter.
Vasas: SZONDY 18, Izsák 5/3, Koncz 5, Kovalcsik 2, Győr. Cserék: FEJES 12, Szécsi, Mansaré 13/3, Czank 6, Rasheed 2. Edző: Tursics Sándor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerdán 18 órakor: Szeviép-Szeged–Vasas-Csata

Szerdán 18 órakor az újszegedi sportcsarnokban fogadja a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női… Tovább olvasom