Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

A szünetig volt esély a bravúrra

Az ASA-HNKC NB I-es női kézilabdacsapata bár ez első félidőben jól tartotta magát, végül sima vereséget szenvedett a címvédő, jelenleg a harmadik helyen álló Ferencvárostól.
A vásárhelyi drukkerek csak a csodában reménykedhettek, az kellett volna a Ferencváros elleni sikerhez. Először még „csak" Nyikolajenko 100. bajnoki góljának (8. perc, 2–3) örülhettek, majd annak is, hogy a nagy kedvvel és remek formában kézilabdázó Jenőfi találatával kedvenceik átvették a vezetést, 10–9. A második játékrész már nem sikerült ilyen jól, s erre valószínűleg rányomta a bélyegét az első félidő utolsó két perce. A mini etapot 15–14-es HNKC-vezetéssel kezdték az együttesek, és három zöld-fehér góllal, egy hazai kiállítással, valamint 15–17-es vendégelőnnyel zárták.

Fordulás után szinte percről percre nőtt a különbség a két csapat között, a szurkolók nem azt az ASA-HNKC-t láthatták, mint a pihenő előtt. Az sem tett jót, hogy a védelem egyik oszlopos tagja, Sipos a 38. percben begyűjtötte harmadik kétpercesét, és végleg kiesett játékból. A Fradi viszont jól, agresszíven védekezett, Uhraková és Zácsik szinte mindent blokkolt, a kapus, Haris bravúrosan védett; míg a hazai akciókat technikai hibák, rossz lövések tették eredménytelenné. A „távolság" már tíz is volt, végül héttel nyert a Ferencváros. Az első félidő remek vásárhelyi helytállása ellenére azt írhatjuk, simán.

Rapatyi Tamás: – Küzdöttünk, küszködtünk, mindhiába...

További eredmények: Debrecen–Fehérép-Alcoa 36–31, Kiskunhalas–Vasas 30–29, Vác–Dunaferr 32–36, Derecske–Győr 29–37, Goldberger–Békéscsaba 18–24.

A mérkőzés jegyzőkönyve

ASA-HNKC–FTC 28-35 (15-17)

Hódmezővásárhely, 500 néző. Vezette: Szegedi, Unyatinszki.
ASA-HNKC: Abramovics – Földes 2, Nyikolajenko 4, Sipos 1, Wolf 1, Fülöp 1, KOROKNAI 8 (1). Csere: Vörös (kapus), Borbély 2, Jókai 2, JENŐFI 7, Takács D., Bloj. Edző: Rapatyi Tamás.
FTC: Pastrovics – KOVACSICZ 7, Soós 1, SZUCSÁNSZKI 8 (1), UHRAKOVÁ 6, ZÁCSIK 5, Szamoránszky A. Csere: HARISOVÁ (kapus), Szamoránszky P. 2, Juhász G. 6 (5), Dajka. Edző: Zsiga Gyula.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talmácsi visszatért a dobogóra

A gyorsaságimotoros-világbajnokság Kínai Nagydíján, Sanghajban a 125 köbcentiméteres kategória… Tovább olvasom