Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

A tizenegyedik helyen telel a Makó FC

A labdarúgó NB II Keleti csoport utolsó őszi fordulójában a Makó FC hazai pályán nem bírt a mumus Orosházával.
Czirbus kapus bravúrral védte Gellér (2) lövését. Fotó: Gyenes Kálmán
– Mint egy falat kenyér, úgy kellene a három pont – mondta az egyik makói drukker miközben árgus szemekkel figyelte a csapat bemelegítését a csontig hatoló hidegben. A zöld-sárgáknak a gyengére sikeredett őszi szezonból már csak az Orosháza elleni meccsük maradt a javításra.
A kezdést követően láthatóan erre is törekedtek a házigazdák. Az első tíz percben kétszer is bevehették volna az ellen kapuját, de előbb Hadár 10 m-es lövésébe léptek bele a védők, majd Varga R. tévesztett húsz centit.

A drukkerek várták a folytatást, a hazai gólt, ehelyett azt látták, hogy fölénybe került az Orosháza. A 30. percben Czirbus védte Koncz Zs. 25 m-es életerős lövését, majd Balázs közeli kísérletét tette bravúrral ártalmatlanná. A 34. percben azonban már ő sem tudott segíteni.

Szeverényi balról, az oldalvonal mellől szabadrúgásból küldte kapu elé a labdát, amely elsuhant mindenki feje és lába mellett, majd egy pattanás után a bal sarokban kötött ki, 0–1. A hazaiak támadásaiban nem volt ötlet, jobb híján csak ívelgették a kapu elé a labdát, de ezeket a magas termetű, jól fejelő védők könnyűszerrel tisztázták.

A fordulást követően a didergő nézők ereiben az 54. percben majdnem megfagyott a vér: megint Szeverényi ívelt be balról, Czirbus és Tóth Cs. egymásra várt, Gellér ezt kihasználva három lépésről a bal oldali kapufa belső tövét találta telibe... Ekkor szólalt meg a helyi B közép: Először azt skandálták, hogy „Ébresztő!", majd utána azt, hogy „Harcoljatok!". Takács edző vette a lapot, kettős cserével igyekezett felrázni csapatát. Ami azt illeti, fel is pörgött a Makó, ekkor kezdtek úgy futballozni, ahogy azt az első pillanattól kezdve várták a Maros-parti szurkolók. Mezőnyfölénybe kerültek a házigazdák, már néhány egészen formás támadást is sikerült vezetni. A 76. percben kiegyenlített a Makó! Fülöp jobbra tolta a labdát Turjánhoz, ő beadott, Gellér nagy igyekezetében a játékszer helyett a levegőt találta el, Hadár viszont a labdát, amely az Suchról a bal alsó sarokba vágódott, 1–1. A hátralévő szűk negyedórában a házigazdák mindent megpróbáltak a győztes találat megszerzéséért, de már nem tudtak változtatni az eredményen.

Takács Zoltán: – A meccs hűen jellemezte egész őszi formánkat. Balszerencsés gólt kaptunk, így mezőnyfölényünk csak döntetlenre volt elegendő.

További eredmények az őszi zárófordulóból: Baktalórántháza–Jászapáti 0–1, Vác–Nyíregyháza 1–0, Vecsés–Kazincbarcika 2–2, Kecskemét–Szolnok 1–1, Budafok–Soroksár 0–1, Karcag– ESMTK 3–1.

A bajnokság őszi végeredménye
1. Vác 14 10 3 1 35 – 13 33
2. Baktalórántháza 14 7 4 3 26 – 12 25
3. Szolnok 14 6 7 1 25 – 11 25
4. Soroksár 14 7 4 3 21 – 15 25
5. Nyíregyháza 14 7 3 4 28 – 16 24
6. Kazincbarcika 14 7 3 4 28 – 22 24
7. Bőcs 14 7 3 4 22 – 17 24
8. Jászapáti 14 7 – 7 26 – 19 21
9. Orosháza 14 5 3 6 30 – 29 18
10. Vecsés 14 5 2 7 21 – 23 17
11. Makó 14 3 6 5 19 – 21 15
12. Budafok 14 3 3 8 14 – 26 12
13. Kecskemét 14 2 6 6 17 – 31 12
14. Karcag 14 3 1 10 16 – 41 10
15. ESMTK 14 1 2 11 13 – 45 5


Jegyzőkönyv

Makó FC–Orosháza 1–1 (0–1)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés, 600 néző. Vezette: Takács J. (Szabó Z., Takács A.).
Makó: Czirbus 6 – Kazán 5, Mórocz 7, Turján 5, Kis K. 6 – Podonyi 5, Varga R. 5, Tóth Cs. 5, Bány 5 – Schreiber 5, Hadár 6. Edző: Takács Zoltán.
Orosháza: Such – Molnár, Závoda, Gyagya, Lupsa – Ábel, Szeverényi, Csiszár, Gellér – Koncz Zs. – Balázs. Edző: Belvon Attila.
Gólszerzők: Szeverényi a 34., Hadár a 76. percben.
Csere: Tóth Cs. helyett Fülöp (5) és Schreiber h. Kulacsik (5) mindkettő az 58., Gellér h. Jakab és Szeverényi h. Szabó R. mindkettő a 79., Bány h. Szélpál T. a 87., Ábel h. Búza a 90. percben.
Sárga lap: Schreiber a 12., Kis K. a 28., Závoda az 59., Varga R. a 77., Jakab a 83. percben. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egykori kedvencek a Kék Mókuson

A nagy hagyományokkal rendelkező teremlabdarúgó-torna, a Kék Mókus-kupa döntőjét december 29-én az… Tovább olvasom