Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 18°C | 33°C Még több cikk.

A Vasas lesz a Szeged Beton ellenfele

Az OB I hétközi záró fordulója után eldőlt, hogy a Vasas lesz a harmadik helyezett Szeged-Beton VE ellenfele a férfi pólóbajnokság elődöntőjében. Érdekesség, hogy a szegediek korábban még soha nem kerültek ilyen előkelő pozícióból a rájátszásba, ráadásul eddig a Beton kapta a legkevesebb gólt a mezőnyben.
A fináléba jutásért zajló párharc nyolc pontig tart, és mivel az alapszakaszban saját közönsége előtt mindkét csapat nyerni tudott, jelenleg 2–2-re állnak a felek.

Az elődöntő első mérkőzését szombaton rendezik a Komjádi uszodában, a második találkozóra egy héttel később Szegeden kerül sor, míg a harmadik összecsapást május 30-ra, a Komjádiba írták ki.

– Egyes hírek szerint a Vasasban Varga Dénes és Steinmetz Ádám is sérüléssel bajlódik, még az sem kizárt, hogy utóbbi egyáltalán nem szerepelhet az elődöntőben – mondta Gyöngyösi András, a Beton vezetőedzője. – Nekünk persze elsősorban saját magunkkal kell foglalkozni, hiszen a legfontosabb mérkőzések csak most következnek.

Az alapszakasz végeredménye

1. Domino 22 20 1 1 368 – 196 41
2. Vasas 22 18 3 1 316 – 148 39
3. Szeged 22 17 1 4 243 – 145 35
4. Eger 22 16 2 4 280 – 161 34
5. Pécs 22 11 1 10 225 – 218 23
6. FTC 22 10 2 10 230 – 215 22
7. BVSC 22 10 1 11 226 – 263 21
8. Újpest 22 9 3 10 210 – 217 21
9. Szolnok* 22 5 1 16 183 – 264 10
10. OSC 22 4 1 17 175 – 265 9
11. Szentes 22 4 – 18 142 – 268 8
12. Neptun 22 – – 22 152 – 390 0

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másodszor is nyert a Pick Szeged

Valóság lett, amire annyira és annyian vágytak: a zsúfolásig megtöltött újszegedi sportcsarnokban… Tovább olvasom