Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

A vezérszurkolót megütő szerbet a határon előállították

Szeged - A vasárnapi, hazai diadallal végződött A-Híd Szeged Beton–Partizan Beograd férfi vízilabda BL-csoportmeccs előtt az egyik vendégdrukker megütötte a szegediek vezérszurkolóját, a Cattani néven ismert személyt. Toroczkai vizsgálatot követel az ügyben.
Már jóval a sorsdöntő összecsapás előtt a felfokozott érdeklődéssel várt A-Híd Szeged Beton–Partizan Beograd BL-csoportrangadó. A sátor alá bezsúfolódó több száz néző egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a két csapat kemény magja meglehetősen közel került egymáshoz, hangoskodás kezdődött, amely átcsapott tettlegességbe. Az áldozat a szegedi pólósok egyik vezérszurkolója, Cattani volt.

Kép a sérülésről. Fotók: Karnok Csaba
Kép a sérülésről. Fotók: Karnok Csaba

– Az eredményjelző táblától balra helyezkedtünk el társaimmal – mesélte a drukker. – Arra lettünk figyelmesek, hogy a vendégek elénk függesztették ki ultracsoportukat ábrázoló zászlót. Meg is jegyeztem a mellettem állóknak, hogy az nincs jó helyen. Aztán a következő pillanatban négy, vérben forgó szemű szerb ott termett mellettem. Aztán már csak arra emlékszem, hogy az egyikük, egy alacsony kopasz ököllel az arcomba csapott. Vérzett az orrom, elterültem, mint egy zsák, körülbelül 10–15 másodpercre elvesztettem az emlékezetemet. Amikor magamhoz tértem, a többiek mesélték, még meg is tapostak, belém rúgtak.

A mérkőzés előtt nem volt ilyen csendes az uszoda
A mérkőzés előtt nem volt ilyen csendes az uszoda

A szerencsétlenül járt férfit a Beton csapatorvosa, Csonka Endre és Lévai Norbert úszómester részesítette elsősegélyben, majd miután saját lábán elhagyta a sátrat, beült a helyszínre kiérkező mentőautóba, amely elszállította az új klinika traumatológiai osztályára.

– Ott kivizsgáltak, megröntgenezték az orrcsontomat, de törést nem állapítottak meg – folytatta Cattani. – Nem volt indokolt a benntartásom, ezért elengedtek. A rendőrség kiszállított a röszkei határra, ahol az volt a feladatom, hogy a partizánosokat szállító, feltartóztatott autóbuszban rámutassak arra a személyre, aki megütött. Aztán a rendőrség is kihallgatott, ott is elmondtam, amit tudtam.

Az előtérben mindenki a történtekről beszélt hétfőn
Az előtérben mindenki a történtekről beszélt hétfőn

Szerencsére nem történt nagyobb baj, köszönöm, jól vagyok. A magam részéről ezzel lezártnak tekintem az ügyet, könnyű testi sértés miatt nem terjesztettem elő magánindítványt (a 26 éves szerbiai férfi ellen garázdaság vétsége miatt indult csak büntetőeljárás, a szerk.). Az ülepemet érzem még egy kicsit, annál sokkal jobban fáj, hogy nem szurkolhattam a csapatnak, nem láthattam Molnár Papeszék világraszóló diadalát.

Toroczkai vizsgálatot követel
A Jobbik részéről hétfőn Toroczkai László Csongrád megyei képviselő tartott sajtótájékoztatót. Elmondta, szívből örül az A-Híd Szeged Beton csapata sikerének, csoportelsőként történő bejutásának a BL negyeddöntőjébe. Emellett viszont felháborítja a találkozót biztosító cég tevékenysége. Közölte, kizárólag a földkerekség egyik leghírhedtebb szurkolói csoport, a „grobari" vezetőjén múlt, hogy csak az egyik szegedi vezérszurkoló kapott verést, és nem a biztosításra kirendelt cég emberein. – Vizsgálatot követelek, amely után remélhetőleg ezt a céget soha többé nem engedik egyetlen szegedi sportrendezvény közelébe – nyilatkozta Toroczkai, aki még hozzátette, a vasárnapi mérkőzés is bizonyította, a szegedi vízilabdacsapat már régen kinőtte a sátortetős medencét, megérdemelne egy minden igényt kielégítő, fedett sportuszodát.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. lifeguard81 2012. február 28. 18:25
    „Korpusz lehet hogy nem tudd magára vigyázni de akkor a többiek miért nem vigyáztak rá hol a csapat szellem? engem mikor régen műtöttek és csavarok álltak ki a lábamból és mentem még anno a rögbi meccsekre az akkori Mogorva Gorillás szurkolok miért tudtak rám vigyázni mert én nem tudtam akkor ja mert tényleg még akkor volt rendes szurkoló tábor és csapat szellem. és örülj hogy Te nem vagy szellemileg hátrányos helyzetű.”
  • 34. Korpusz 2012. február 28. 17:53
    „Igen, ez a kicsit fogyatékos srác könnyű préda volt nekik. Nem is értem, miért írják vezérszurkolónak, magára sem tud vigyázni.”
  • 33. lifeguard81 2012. február 28. 16:33
    „Sziasztok! Valóban nem volt már szomjas Cattani amikor feljött szurkolni. ők elfoglalták a helyüket de előtte tartottam nekik 1 kis beszédet hogy mire figyeljenek oda és hogy ne bántsák a szerbek molinóját mert oda van kitéve az ő oldalukra. ezt meg is értette mindenki. viszont ott robbant ki a balhé hogy Cattani picit arrébb tolta a zászlót és ekkor indult meg a tömeg. ö volta leggyengébb láncszem sajna ő nem tudod ellépni időben és ő kaptam az első ütést. de kérdem én amikor elesett akkor hol voltak a többiek hogy meg óvják attól hogy ne bántsák őt. mikor oda értem hozzá akkor még eszméletlen volt és még akkor is volt ott szerb szurkoló és nézte hogy mi is van most? nem értem a szegedi B-közepet sajnos hogy ezt kell írnom ne szerintem nincs csapat szellem bennük mert ha lenne nem hagyták volna ott a földön Cattanit. Vagy tévedek? na az a lényeg hogy nagy baja nem lett és minden oksa nála. bocsi de ezt le kellet írnom. szép napot nektek.”
  • 32. sapizsolt 2012. február 28. 15:12
    „Ja és azt még elfelejtettem hozzátenni hogy igenis a drága vezérszurkoló tök részeg volt már mikor megérkeztünk az uszodába.még vártunk a kapunyitásra tanui lehettünk h az előtérben sörözgetett.szóval ő sem józanul ment a meccsre és feltételezem hogy tőle sem állt távol hogy kiválcson valamely incidenst.”
  • 31. sapizsolt 2012. február 28. 15:06
    „De szeretem az ilyet!A vezérszurkoló úr elfeletkezett azt megemlíteni h valójában miért és mikor tört ki a verekedés!az egész azzal kezdődött hogy a szegedi táborból valaki,feltételezem hogy a vezér elkezdte leszedni az ultras zászlót.ez váltotta ki a rövidzárlatot a szerbeknél,ezt nem említi sehol.lehet az ütés hatása.de azért a magyarok is büszkélkedhetnek huligánokkal,vegyük csak példának a Pesti zavargásokat ahol a fékezhetetlen tömeg rombolt mindent mi utjukba került.nem ezek alapján kell minősíteni a határon túl élő embereket!vannak itt is normálisak,ugyanugy mint magyarországon!de azért a szegedi szurkolók büszkék lehetnek magukra mikor kb 100 partizan szurkoló erőteljesebben és hangosabban biztatta a csapatát mint a többszáz szegedi!!!és ez a szomorú!!!én ott voltam,és mindezt átéltem!”
  • 30. vimvirepellere 2012. február 28. 13:38
    „29. kontrapista 2012.02.28. 10:55

    Pontosan így van, csak csürhében van ...<moderálva> Ez különösen igaz az ultráikra. Ha jól emlékszem a 80-as években a Zvezda játszott itt egy meccset Szegeden, Szolnokról is rendeltek ide katonákat a városba, nem is volt gond. Vagy emlékezzünk csak Brice Taton esetére. Nyugodjon békében az a szerencsétlen francia fiú. Méghogy nem kell ebből nagy ügyet csinálni, felháborító egyes kommentelők sunnyogó, meghunyászkodó hozzáállása.”
  • 29. kontrapista 2012. február 28. 10:55
    „A szerb "keménykedés"-re egy példa, ami családom egyik tagjával történt a délszláv belháború kezdetén Macedóniában:
    A magyar kiskatonákat azért is cukkolták szerb "társai", mert " a délszláv belháborúért magyarok a felelősek,mivel 100 ezer kalasnyikovot adtak el a Horvát Gárdának" stb, mindezt csakis akkor, amikor csoportban voltak.Az egyik ilyen eset alkalmával az említett közeli hozzámtartózóm ( a zentai vizilabdaklubban volt játékos) kiragadott egy ordibálót a csürhéből, es szó szoros értelemben letaglózta, és láss csodát , a többiek nem siettek segítségére. Később is messzire elkerülték az " opasan madjar"-t (veszélyes magyar), de a macedón kaszárnyaparancsnoktól is csak szóbeli büntetést kapott. Ennyit a szerbek hősiességéről, amire akad még sok példa.”
  • 28. délikapu 2012. február 28. 09:35
    „24-es, vasárnap a grobarik már nemzeti alapra terelték a szurkolást, mert a szegedi sportcsarnokban végig voltak nacionalista rigmusaik. Azt nem is értettem, hogy miért Szegeden kell nekik azt skandálni, hogy "Koszovó Szerbia", miért nem Koszovóban éneklik? Ja, hogy ott az albánok széttépték volna őket? Na, ennyire kemények ezek is. Szegény rokkantnyugger Cattanival erősködnek, de be se mernék tenni a lábukat Koszovóba az albánok közé.”
  • 27. W666W 2012. február 28. 09:30
    „Elég nagy hülyeségnek tartom az egészt hírt DE azért nézzünk már a sorok közé, és ezel NEM AKAROM VÉDENI A SZERBEKET !!!!!

    "- Az eredményjelző táblától balra helyezkedtünk el társaimmal - mesélte a drukker. - Arra lettünk figyelmesek, hogy a vendégek elénk függesztették ki ultracsoportukat ábrázoló zászlót. Meg is jegyeztem a mellettem állóknak, hogy az nincs jó helyen. "
    Szerintetek ha Gattuso vezérszurkoló ahogy a cikk állítja akkor Biztos, hogy Józanul ment ki ?? biztos, hogy CSENDESEN csak a haverjainak mondta amit mondott ?? ja szerintem az volt a baj, hogy az a lüke szerbek közül tudott valaki magyarul és valószínü, hogy nem ezekkel a szavakkal mondta el a mélyen tisztelt szegedi vezérszurkoló amit mondott..

    mindezek ellenére eléggé gyalázatos dolognak tartom ami történt de azért az melett sem kéne elmenni, hoogy milyen dolog már az hogy verik a haveromat azt nem lépünk közbe ???????

    Szerintem ez így ebbena formában sem egy FTC sem egy Újpest táborban SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM TÖRTÉNIK MEG...akkoe ott bizony tömegverekedés lett volna de akkor sem hagyják a saját szurkolójukat , hogy így ellásák a baját....szerintem”
  • 26. kontrapista 2012. február 28. 08:34
    „24.Crack
    Az említett két szurkolótábor nem csak kölcsönös ellenségek, az ellentábor játékosait sem kímélik. Így történt a múlt hét végén is, amikor a Partizán futballcsapat valamikori sztárjának udvarában a Crvena Zvezda szurkolói kézigránátot dobtak, amit el is ismertek. A sportuszodában történteken nem kell csodálkozni, csak a szervezők nem tudták a Grobárok (sírásók- temetőcsőszök) jövetele célját, ami nem a sportról szól, hanem a randalírozásról.”
  • 25. Horthyszobor 2012. február 28. 07:36
    „Toroczkai az egyetlen magyar közéleti szereplő aki a világ magyarságaert mindenhol kiáll. A többi csak kavarni tudja ellenünk azt a bizonyost... A biztosítást végző cég meg egy vicc... Ennyi erővel itt ver folyhatott volna. Szerencsére nem történt tragédia.”
  • 24. Crack 2012. február 28. 05:55
    „Nem kell ezt mindjárt nemzeti alapra terelni, bár igaz hogy Szerbiában a két legnagyobb ultra csoport ( Grobari {Paritzan} és a Delije { Crvena Zvezda }) igen nagy nacionalisták is. Mellesleg szinte Európa minden országában megtalálhatók ilyen csoportok sajnos...”
  • 23. délikapu 2012. február 27. 22:50
    „Itt van, amikor Toroczkaiék jogos önvédelemből szétcsapták a szerbeket Palicson :
    http://mno.hu/migr/toroczkai-laszlot-kiutasitottak-szerbiabol-605761”
  • 22. délikapu 2012. február 27. 22:48
    „20. Toroczkai többször is verekedésbe keveredett szerbekkel Szerbiában (Délvidéken), úgyhogy revansot már nem kell neki venni. 2007-ben a szekusok verték össze Zentán, 2008-ban 5 verőember rugdosta össze a rendőrség előtt Szabadkán, 2004-ben viszont Toroczkaiék vertek össze 7 szerbet Palicson, amiért el is ítélték és 1 évre kitiltották Szerbiából. Toroczkai azt állította, hogy a szerbek támadtak rá, ők csak védekeztek, mindenesetre alaposan helyben hagyták a szerb társaságot. Szóval nagyjából egálban van :)”
  • 21. vimvirepellere 2012. február 27. 21:55
    „12. dottika 2012.02.27. 18:07

    Akkor költözz a szerbekhez ha szerinted ebből nem kell nagy ügyet csinálni, mert ez nem Szerbia. Ezek az ultra csoportok a fő utánpótlásai a paramilitáris meg szélsőséges szervezeteiknek, akik - nem nagy dolog - lemészároltak mintegy 8 ezer embert Srebrenicánál, hogy a többit most ne is említsük.”
  • 20. z25z 2012. február 27. 21:21
    „Kicsit gugliztam: http://hirek.oldal.info/h%C3%ADrkatal%C3%B3gus/aktu%C3%A1lis/megvert%C3%A9k_toroczkait?o=20 ez mi ez?”
  • 19. 267222 2012. február 27. 21:03
    „A legfontosabb a csodálatos győzelmen kivűl,hogy Bohácsék kiharcolhatnának egy fedett úszodát vagy épitsenek
    B.Nagy és Póda urral.Lenne rá pénzük és maradna is.Igy legalább a nevük emlékezetes maradna.”
  • 18. kontrapista 2012. február 27. 21:00
    „17.z25z
    Toroczkai Lászlót Zentán soha senki nem bántotta, főleg nem a Nyári Játékok alkalmával, amikor a délvidéki magyar fiatalok együtt vannak, tehát a storyd csak kitaláció !
    PS.
    Toroczkai László néhány társával perceken belül a helyszínere érkezett .”
  • 17. z25z 2012. február 27. 19:53
    „Toroczkai-t 2007-ben szerbiaban (Zentan) a nyari jatekok elso napjan kicsit elkalapaltak, nem most akar revansot venni? :-))) Vagy ez egy masik Toroczkai?”
  • 16. tavimaszlag 2012. február 27. 19:09
    „miért kell ebbe politikát vinni? seki sem terrorizál senkit!”
35 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézilabda NB II: sikerek délkeleten

A kézilabda NB II délkeleti csoportjában szereplő megyei csapatok mindegyike, a Kistelek, a Makó két… Tovább olvasom