Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Ajándéknapra várva

Augusztus 11-én kezdte meg felkészülését az októberben rajtoló bajnoki idényre a Szeviép-Szeged élvonalbeli női kosárlabdacsapata. Az első három hét tapasztalatairól Donkó Orsolya vezetőedzővel beszélgettünk.
A Szeviép-Szeged játékosai a nyári pihenőt követően nagy-nagy elszántsággal vetették magukat a munkába. Az első napok foglalkozásai az ismerkedés jegyében teltek, egyfajta rávezetést jelentettek az alapozásra, a folytatás viszont már jóval komolyabb erőpróbát hozott az előző két idény bronzérmese számára.

– Új erőnléti edzőnk, Vladimir Bankovics a korábbiaktól teljesen eltérő konditermes munkát és alap-állóképességet adó futóprogramot állított össze a lányoknak – kezdte a beszélgetést Donkó Orsolya, a csapat trénere. – A játékosok hozzáállása példaértékű, élvezik az edzéseket, tetszik nekik, hogy új gyakorlatokat kell elvégezniük, amelyek még változatosabbá teszik az alapozást. Sajnos a sérülések nem kerültek el bennünket, Russai Petra műtött térde a rehabilitáció ellenére még nem tökéletes, és bár Németh Bernadett porckorongsérve napról napra javul, nagyon óvatosnak kell lennünk, egyelőre nem tudhatjuk, hogy mikor edzhet. Vincze Viki Achilles-problémákkal, amerikai légiósunk, Desire Almind pedig hátsérüléssel bajlódik, ami viszont jó hír: Fürész Emőke talpa és térde is teljesen rendbe jött, a csapatkapitány hosszú idő után újra fájdalom nélkül dolgozhat a többiekkel.

A keretből a sérült kosarasokon kívül válogatottbeli elfoglaltságai miatt a bolgár Milena Tomova és az ukrán Olena Zserzserunova is hiányzik.

– Természetesen figyelem a két lány produkcióját, ráadásul napi kapcsolatban vagyok velük. Mindketten nagyon várják már, hogy jöhessenek Szegedre – mondta a Szeviép vezetőedzője. – Mimi szinte végigjátszotta csapata belgák elleni első Eb-selejtezőjét, 12 pontjával és 9 lepattanójával a bolgárok győzelmének egyik főszereplője volt. Léna szintén hasznos tagja az ukrán együttesnek, időnként hullámzó a játéka, de ez betudható a felkészülés alatt elszenvedett sérülésének is.

Az új bajnokság október 1-jén kezdődik, a Szeviép az első fordulóban a fővárosi Vasas-Csata vendége lesz. A szegediek tesztmérkőzésekkel és a szokásos felkészülési tornákkal hangolnak a nyitányra.

– Az első edzőmeccset szerdán Szolnokon vívjuk. A lányok alig várják ezt az „ajándéknapot", amikor végre játszhatnak egy jót – folytatta Donkó Orsolya. – Jövő szombaton délután öt órától a Szekszárdot fogadjuk az újszegedi sportcsarnokban, majd egy héttel később mi utazunk Szekszárdra, a Sió-kupára. Bajnoki sorsolásunk szerencsésnek mondható, mivel az első négy fordulóban könnyebb mérkőzések várnak ránk, így az október 18-i, zalaegerszegi rangadóig bőven lesz időnk arra, hogy teljes kerettel csiszoljuk a csapat játékát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitüntetett olimpikonok

Sólyom László államfő kitüntetéseket adott át a Pekingben jól szerepelt magyar olimpikonoknak… Tovább olvasom