Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Aki Írországban berakta a bírót a medencébe: Rea László 50 éves

Sorozatunkban olyan sportolókkal, sportvezetőkkel foglalkozunk, akikről régen hallottunk. Rea László (50) egykor Szegeden és Vásárhelyen játszott a férfi vízilabda OB I-ben. A Csongrád megyei székhely női vízilabdacsapatának alapítója. Éveket töltött Írországban, ahol családja továbbra is él.
„Boldog születésnapot!" – üdvözöltük Rea Lászlót és két lányát tegnap délelőtt a Kárász utcán. Az egykori szegedi és vásárhelyi OB I-es vízilabdás ma ünnepli 50. születésnapját, így nem véletlen, hogy vele beszélgetünk a Mi lett vele? sorozatunkban.

– Ez meglepetés volt számomra is, Attila öcsém a hunyó ebben a találkozóban. Még 1970-ben jelentkeztem először edzésre, a legendás SZUE-ban kezdtem el vízilabdázni. 1983-ig játszottam Szegeden és Vásárhelyen, közel 200 OB I-es meccsem biztos, hogy van. Mindig is a póló töltötte ki az életem. 1993-ban megalapítottuk a szegedi öregfiúkcsapatot, amellyel több OB II-es bajnoki címet szereztünk, de sohasem akartunk feljutni, a veteráncsapattal kétszer Világkupa-győztesek lettünk, illetve a szenior vb-n bronzérmet szereztünk. Rigó Szilveszterrel ketten alapítottuk meg Szegeden a női vízilabdacsapatot, ez sem volt véletlen, hiszen nagyobbik lányom, Barbi, illetve a barátom lánya, Szilvi is pólózott. Télen, sötétben, egy hosszabbítóval kivezetett lámpával megvilágított medencében tartottuk a toborzót a Partfürdőn. Az első tréningre 70 (!) lány jött el – kezdte a beszélgetést a tősgyökeres szegedi, Rea László.

Rea László lányaival a Kárász utcán. Fotó: Schmidt Andrea
Rea László lányaival a Kárász utcán. Fotó: Schmidt Andrea


Rea László immár Szegeden vezeti a vállalkozását, felesége, Kati és két gyermeke Írországban él.

– Nyolc éve kerültünk ki, Kati háziorvos Dublinban. Barbi egyetemre jár, a húga, Daneilla pedig egy hatosztályos ír gimiben most másodikos (ez itthon a nyolcadik osztálynak számít, a szerk.). Persze hogy kinn, a szigetországban sem tudtam elszakadni a pólótól, 47 évesen ír bajnok lettem. Érdekes a kinti élet, az írek szeretnek csalni. Éppen ezért fordítottam hátat a kinti edzőkarrieremnek, pedig már úgy nézett ki, hogy én leszek a női válogatott kapitánya. Női csapat edzője voltam, bajnoki döntőt játszottunk, amikor érdekes dolgok történtek. A 4. negyed 2. percében, 9–5-ös vezetésünknél szólt a bíró, hogy a második negyedben hamarabb jött vissza az egyik játékosom, ezért folytassuk 3–3-ról a finálét, és ismét a második negyed következik. Végül elölről kezdtük a találkozót, a hajrában a kezemből a labda véletlenül a medencébe gurult.

Ötméterest adott ellenünk a spori, én pedig a döntése után bevágtam a medencébe, ami miatt 9 hónapos eltiltást kaptam. Ekkor hagytam abba az edzősködést. Barbi játszik még, ír bajnok és kupagyőztes, a kisebbik lányom pedig 50 méter gyorson ír diákolimpia-első lett. A körülmények viszont irigylésre méltók, szuper létesítményekkel rendelkeznek, nem véletlen, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott is részt vesz a nyári dublini nemzetközi tornán. Szegedi póló? Amikor tehetem, ott vagyok a meccseken, szurkolok a fiúknak, és én elmondhatom magamról, hogy játékosként összecsaptam Vincze Balázs edzővel – fejezte be a beszélgetést a szülinapos Rea László.

Olvasóink írták

  • 3. DenyWhite 2012. június 05. 21:56
    „Hát ebből a sztoriból csak az igaz ,hogy 50 éves lett a nagy mesemondó! ;-)”
  • 2. TUTI 2012. június 05. 12:35
    „HMM! ;)”
  • 1. Adnil 2012. június 05. 08:53
    „Egy szavát sem szabad elhinni.Akár az öccsének ,hazudnak ,mint a vízfolyás.Miért nem azokkal a játékosokkal készítenek interjút,akik tényleg komoly játékosok voltak és nem tudjuk mi történt velük pl.Dr.Cseri András,Bozsó Szabolcs,Dr.Dömsödi,Dr.Dongó,Dr.Török ,Lengyel Gábor stb...Azért ,mert az öccse szólt????? Jellemző!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vágyak és realitások az NB III-ban

Az egyik biztos bennmaradó, a másik még dobogós is lehet: így áll a Makó és a Tisza Volán az NB III-ban. Tovább olvasom