Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Alonso: A Forma-1-nek befellegzett

A Forma-1-es világbajnokság végét jelenti, hogy nyolc csapat is kilép a száguldó cirkuszból - nyilatkozta pénteken Fernando Alonso.
A 27 éves versenyző elmondása szerint követni fogja csapatát az új sorozatba, amelyet jövőre indítanának el a Forma-1-ből kiváló istállók. A FOTA péntek hajnalban jelentette be döntését, hogy kiszállnak a száguldó cirkuszból és egy új bajnokságot indítanak, amelyben a McLaren-Mercedes, a BMW Sauber, a Renault, a Toyota, a Brawn GP, a Ferrari, a Red Bull és a Toro Rosso versenyezne, ezeket a csapatokat tömöríti ugyanis a szervezet.

"Nincs megoldás, távozunk a Forma-1-ből. Szomorú lépés, de ez az egyetlen járható út. Azt hiszem, ezzel a Forma-1-nek vége. Jövőre csak kiscsapatok indulnak, egyenmotorokkal, igazi pilóták nélkül. Szerintem ez már nem nevezhető Forma-1-nek. Az új bajnokság viszont rendkívül látványos lesz, a legnagyobb istállókkal és a legjobb pilótákkal. Ez lesz az új Forma-1" - mondta Alonso.

A vita hónapok óta tart a két szervezet között, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ugyanis be akarja vezetni a szabadon választható költségvetési plafont - amelyik csapat ezt választja, az egy évben mindössze 40 millió fontot költhet, de nagy technikai szabadságot kap, azok pedig, akik nem ezt választják, azok annyit költhetnek, amennyit akarnak, de nagy fejlesztési megkötések mellett. A csapatok ezt teljes mértékben elfogadhatatlannak tartják.

A FIA péntek délelőtt közleményt adott ki az ügyben, amelyben leszögezik: nem engedik, hogy a FOTA diktálja a szabályokat és a kiszállással zsarolja őket. A FIA továbbra is várja a csapatok nevezését, amelyek az eredetileg meghatározott időpontban, azaz péntek estig jelezhetik indulásukat a 2010-es bajnokságra. A nevezési listát szombaton hozzák nyilvánosságra.

Olvasóink írták

  • 8. sima 2009. június 20. 00:27
    „Ez a Forma-1 is olyan mint Magyarország , addig változtatják a szabályokat, amig szép lassan tönkremegy az egész..”
  • 7. bo 2009. június 19. 23:52
    „Végre valami változatosság a F1-ben. Már kezdett egyhangú lenni!:-)”
  • 6. Berni88 2009. június 19. 23:42
    „ez tök szar hír... de szerintem nem fogják hagyni... csak most ámítják a népet aztán hirtelen megfognak egyezni... GOOOO ALONSOOO”
  • 5. magyarok 2009. június 19. 23:32
    „gárdista legalább abba ne szólj bele amihez nem értesz, inkább csak gyűlölj mindenkit aki nem olyan mint te :)”
  • 4. gardista33 2009. június 19. 20:53
    „az állando szabály -modositások tették tönkre a forma-1-et! Ezt igy nem lehet csinálni ,várhato volt a bukta./botka te is készülj/ :PPPPPPPPPPPP”
  • 3. bespin 2009. június 19. 20:29
    „Ezt a "mózlit" el kéne onnan távolítani, de bízom benne, hogy megoldják és marad az idei rendszer.”
  • 2. Virtuozo 2009. június 19. 19:48
    „Ha tényleg így lesz, akkor valóban elsősorban az FIA szégyene. De szerintem nem eszik annyira forrón a kását. Mindkét félnek érdeke, hogy ne váljanak külön, és 2010 még messze van. Meg fognak egyezni addig. Korábban is voltak már lyen politikai háborúk az F1ben, aztán vhogy megoldódtak. (Legalábbis remélem, hogy igazam lesz.)”
  • 1. sziszka1 2009. június 19. 19:05
    „Ez az FIA szégyene!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb játékossal egyezett meg a LEN-kupa-győztes

Péntek délelőtt a negyedik új szerzeményét jelentette be a Szeged Beton férfi vízilabdacsapata. Tovább olvasom