Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Amire igazán büszkék lehetünk

Három történet. Mind más. De aranyos és kedves. Emlékezetes és szép. 2006-ot idézi fel a sportrovat.
A szegedi közönség fantasztikus. Fotó: Karnok Csaba
Három történet. Mind más. De aranyos és kedves. Emlékezetes és szép. 2006-ot idézi fel a sportrovat.

Egyszerűen jók vagyunk!

Emlékezetes vb volt. Felejthetetlen. Már a kezdés azzá varázsolta. Sok-sok megnyitóbeszédet hallhattunk már, de olyat, amelyet Barát Etele, a Magyar Kajak-kenu-szövetség elnöke prezentált a megnyitón, még soha. Szívből jött. A külföldi vendégek olvasták a kivetítőt – a szokásos szöveget –, míg mi, magyarok hallgattuk az elnököt. Nem politikai megnyilvánulás volt, hanem emberi, szívhez szóló. Olyan, amilyen valójában a kajak-kenu sport. A szurkolók közül ezt nem sokan hallhatták, hiszen az eseményen csak meghívott vendégek lehettek jelen.
Mégis, mintha ez a beszéd eljutott volna a szurkolókhoz. Olyan parádés hangulatot teremtettek a drukkerek, amelyre a világon egyedül a szegedi közönség képes. Bátran kijelenthetjük: nekünk van a legjobb szurkolótáborunk. Szegednek! Így sem a Liverpool, sem a Barcelona, sem a Milan focicsapatának tábora, sem a Magdeburg kézi-
együttesének drukkerhada, sem az atlétikai vb-k nézőserege nem tud szurkolni. Nem, mert egyszerre harmincezren sohasem ordítanak, kolompolnak, dobolnak, vagy zászlót lengetnek. Nem, mert a szegedi tábor miközben szurkol, szórakozik. Örömmel, tiszta szívből. És mindenkinek. Magyarnak, németnek, orosznak, üzbégnek, brazilnak, iráninak. Sportszerűen. Réges-régen erről szólt a sport. Nem csak a győzelemről. A mai világban csak a győztest ünneplik. Legalábbis a legtöbb helyen. Nos, Szegeden nem. Itt mindenkit. Az elsőt, az ötödiket, és az utolsót is.

Eddig háromszor bizonyította a közönség, hogy a legjobb. 1998- ban, 2002-ben, és idén. Háromszor volt a legjobb. A világ legjobbja. Legyünk erre büszkék, mert jók vagyunk, és ez nagy érték: Barát Etele is ezt emelte ki.

Szeged egy csoda

Lokálpatrióta vagyok. Szeretem szülővárosomat, az otthonomat, a Tisza Lajos körutat, a Széchenyi teret, a nagykörutat, a belvárost, Újszegedet, Szőreget, Tápét – és a többi városrészt is! –, gyerekkorom pici bázisát: Klebelsberg- (illetve ahogy még mi tudtuk és tanultuk: Hattyas-) telepet, a helyi embereket, az eseménydús nyarakat, a bulikat. Szeretem Szegedet.

Mégis olyan ritkán teszek jó nagy sétát a városban. Mert rohanok, szervezek, aláírok, pecsételek. Egyszerűen kevés időm van arra, hogy újra és újra felfedezzem az otthonomat. Pedig mindig lehet találni újdonságot.

De végre törlesztettem egy kicsit a város iránti adósságomból. A férfi teke Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccse előtt az olasz Fugger Sterzing csapatával körbejártam a belvárost. Ahogy beszéltem és mutogattam – a kettő együtt eredményezett egy „tökéletes" német nyelvtudást, mert az olasz gárda dél-tiroli lévén inkább ezen a nyelven kommunikált –, ahogy meséltem az épületekről, ahogy néztem az épületeket, a talján csapat játékosaival együtt én magam is elcsodálkoztam. Milyen szép ez a város! Mennyire megvan benne minden, ami a boldog élethez kell. És mennyire nem figyelek arra, mi is történik közvetlen közelemben. A színház, a Kárász utca, a Klauzál tér, a Dóm tér, a Tisza-part mind olyan jellegzetessége Szegednek, amely már önmagában elég lenne a pozitív életérzéshez. És így „ömlesztve" nekem a mindennapjaimat teszi ki. Mindennap látom, mindennap érzem, mindennap lüktet.

Sok csodát láttak már a négyezer fős településről érkezett olaszok, hiszen bőven járják a világ európai részét. Ám ők is úgy fotóztak, úgy nézelődtek, úgy ámuldoztak Szeged láttán, hogy utána nem volt mit mondaniuk, mint hogy elkápráztatta őket 160 ezres városunk. Én pedig megfogadtam: ezek után még jobban odafigyelek majd rá. Hiszen szeretem és az otthonom.

Májusi új esztendő

Május 27. Jeles nap – és emlékezetes hétvége – a Csongrád megyei sportéletben. Ezen a szombaton Hódmezővásárhelyen és Makón ünnepre készültek a szurkolók, a Bodrogi Bau férfi kosarasai és a Németh Toll női kézilabdásai is megnyerték a bajnokságot, feljutottak az élvonalba.
Mivel a két mérkőzés szinte egy időben (18, illetve 17 óra) kezdődött, nem lehettem ott mindkét helyszínen, választanom kellett. És biztos voltam benne, nem dönthetek rosszul. A Maros-parti városra voksoltam, de tudtam, amit ott átélek, azt „kopírozhatom", hasonló hangulat uralkodik majd a Hódtói Sportcsarnokban is. Így is történt...

„Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt, adj erőt, hogy be tudjak lépni, van hitem a magas falak előtt." A Miskolc volt az ellenfél (Vásárhelyen a Veszprém vizitált), de az idézet a házigazdáknak szólt. Szép játék, 29–24-es győzelem – ugyanez Vásárhelyen: 87–62 –, „Bajnokcsapat, bajnokcsapat!", „Nagyon boldogok vagyunk, jó gárdánk van", „We are the champions". Ünnepelt, egy
hatalmas mosoly volt a lelátó. Előkerültek a pezsgők is, amit általában a bajnokok italának szoktunk becézni. Nem véletlenül, a fieszta elmaradhatatlan része, és úgy locsolkodnak, locsolkodtak vele, mint a szódával, vagy a tiszta vízzel húsvétkor. A „szenvedő alanyok" ezúttal mégsem menekültek, és a palack alján maradt pár cseppet örömmel kortyolták ki.

A pezsgő a szilveszternek, az új év köszöntésének is nélkülözhetetlen kelléke. Talán nem erőltetett a párhuzam: Makón és Vásárhelyen már májusban új esztendőt ünnepeltek, hiszen a következő bajnokságban ősztől – de ezt már akkor tudták – új kihívások, feladatok (fogadalmakkal: bent maradunk!) várnak rájuk. És ezt is megjegyezhetjük, ez előrehozott karácsonyi ajándék is volt az értük szorítóknak.

Ja, és „mellékesen" a Pick Szeged ezen a hétvégén nyerte meg a Magyar Kupát.

S. R.–M. J.–I. P.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Menedzserek, ha kergetőznek

Két nagyszerű egyéniség, két egykori kiváló labdarúgó: Kutasi László és Orosházi László. Azaz Kuti… Tovább olvasom