Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Antal Jenifer Európa-bajnok!

A nagyatádi ifjúsági strandkézilabda Európa-bajnokságot a magyar válogatott nyerte meg, a nemzeti együttesnek tagja volt az ASA-HNKC játékosa, Antal Jenifer.
Nagyatádon rendezték meg a hétvégén az első ifjúsági strandkézilabda Európa-bajnokságot, melyen teljes hazai siker született: a fiúknál és a lányoknál is a magyar válogatott bizonyult a kontinens legjobbjának. A női együttesnek tagja volt az ASA-HNKC játékosa, Antal Jenifer.

Lányaink kiemelkedtek a mezőnyből, minden mérkőzésüket megnyerve, százszázalékos produkcióval vívták ki az Európa-bajnoki címet.

– Nagyszerű élmény volt – emlékezett a 17 éves Antal Jenifer –, háromezer ember előtt játszottunk és nyertünk a döntőben. Fantasztikusan szurkoltak! Az Európa-bajnokságra, mivel ez volt az első, tulajdonképpen „vakon" készültünk, az ellenfelekről nem tudtunk semmit. Mikor az alapszakasz öt mérkőzését megnyertük, már sejtettük, akár a végső sikerre is esélyesek vagyunk. A legnehezebb az elődöntő volt, az első félidőt megnyertük, a másodikra szétesett a játékunk, így végül szétlövés döntött a fináléba jutásról. Ott is győztünk, majd a záróbanketten hajnalig buliztunk. A nagyatádi napokat nem felejtem el.

Elképzelhető, hogy jövőre világbajnokságot vagy világkupát rendeznek az ifjúsági korosztálynak strandkézilabdában.

Eredmények: Magyarország–Szerbia 2–0 (23–16, 20–10), –Ukrajna 2–0 (21–12, 24–13), –Norvégia 2–0 (18–14, 26–19), –Dánia 2–0 (22–7, 16–12), –Törökország 2–0; elődöntő: Magyarország–Norvégia 2–1 (17–10, 7–12, 8–4), döntő: Magyarország–Törökország 2–0. Antal Jenifer a dánoknak 8, míg a norvégoknak két meccsen 5 gólt lőtt.

Végeredmény: 1. Magyarország (Antal Jenifer, Drevényi Vivien, Gróz Kitti, Hajdú Ágnes, Kántor Kármen, Kovács Kinga, Péti Alexandra, Potornai Nikolett, Schneck Réka, Szebellédy Fanny, edző: Gróz János), 2. Törökország, 3. Norvégia, 4. Ukrajna.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sportoltak a szegedi kollégisták

Befejeződött a szegedi kollégiumok sportjátékainak versenye. Az eseménysorozaton a Gábor Dénes-, az… Tovább olvasom